Hirdetés

Követhető perspektíva: Intézkedések a közoktatásban

HN-információ
Értékes tapasztalatokkal gazdagodhatnak a tanárok, az oktatók és a szülők is a koronavírus-járvány miatt felfüggesztett, részben az online térbe helyezett oktatásban. Az alkalmazott új módszerek, eszközök használata a későbbiekben is nagyobb hangsúlyt kaphat. Monica Anisie tanügyminiszter keddi bejelentéséről Ferencz-Salamon Alpárt, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) szakmai elnökét kérdeztük.

Fotó: László F. Csaba / archív

Rég vártuk a miniszteri bejelentést, és bár pontosításokra még szükség van, úgy gondoljuk, hogy ez valaminek a kezdete. Több konkrétumot szerettünk volna hallani, de tudjuk, hogy számos terv kidolgozás alatt van még – mondta Ferencz-Salamon Alpár. Hozzátette, értékelik, hogy a tanügyminisztérium mutatott egy bizonyos perspektívát, amit követni lehet. A járvány alakulásának függvényében június első hetével kezdődhet el a tanítás, ezt a romániai magyar pedagógusok is javasolták beadványukban. – Ez 2–4 hét közötti oktatási időszakot jelentene, hogy le tudják zárni a félévet, illetve júliusban lenne a végzős osztályok országos felmérése. Szövetségünk javaslatában ez egy korábbi időpontban lett kitűzve, hiszen nem akartuk megszakítani a nyári vakációt – tette hozzá a szakmai elnök. Mint mondta, az elmúlt időszakban a gyerekek negyven százaléka tudott részt venni az online oktatásban, Hargita megye pedig jól teljesített ebben a tekintetben. – Kíváncsiak vagyunk, hogy ezt a válságidő alatt szerzett tapasztalatot, a kényszerű digitalizációt hogyan használják fel a közoktatásban a továbbiakban. Most ráeszmélhettünk arra, hogy szükség van a digitális tanításra, és hogy megéri energiát fektetni ebbe – fűzte hozzá Ferencz-Salamon Alpár. Hangsúlyozta, a pedagógusok digitális kompetenciáit is fejleszteni kell, hiszen az online oktatás adta lehetőségek akár a tényleges órákat is helyettesíthetik. – Többet kellene fektetni ezekbe az eszközökbe. A válság lejárta után a közoktatás tudatosabb lesz, valamint a szülők és a diákok is jobban fogják értékelni az oktatók munkáját és erőfeszítéseit – zárta gondolatait Ferencz-Salamon Alpár.

Fülöp Orsolya



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!