Köszönjük, Ámerika!

Már az elején belengetem, hogy ne botránkozzunk… Vagy, ha valaki túlságosan nyugatpárti, akkor hadd szóljon a dáridó… És hát most Nyugat alatt nem Európát, a görög–latin–keresztény kultúrát, bölcsességet, történelmet értem, hanem csak annak esszenciáját, ami kivándorolt, áttevődött Amerikába, annak is az északi felébe.
De itt most nem a kultúráról van szó. Inkább az ideológiai hadviselésről, a demokráciaexportról. A világcsendőrségről. A pénz és a bankok, a hitelek és az érdekek hatalmáról. A befolyásolásról és a csicskaságról. A társadalmi berendezkedés majom-módi másolásáról. Arról, hogy nem munkával, termeléssel, alkotással kell pénzhez jutni, s még csak nem is cserekereskedelemmel, hanem hitellel. Adunk mi pénzt, megelőlegezzük a kölcsönt, te csak nyugodtan éld ki ferde hajlamaidat, háborúzz, mérj megelőző, elrettentő csapást. Majd adunk megint kölcsönt arra is, hogy fizesd meg a háború károkozásait és építsd újjá országodat, ha van akivel. Az mellékes, hogy még dédunokáid is eladósodnak előre, mert így forog a pénz, nekünk mégis hálás lehetsz, hogy azonnal segítettünk.
Mert kialakult egy olyan népesség azon a földrészen, amelynek nem európai nemzettudata van, hanem az angolszász-gyarmati nemzettudat, ami élősködik a föld népeinek életerejéből. Aminek nincs ősi történelme, karaktere. Atomtudósokat, szakembereket, mindent az égvilágon ennek a szolgálatába állítanak. Hiszen nekik köszönhetjük többek között a szuperjó hollywoodi filmeket, a countryzenét, az atombombát, a pszichológiát, a több száz „kereszténynek” nevezett szektát és egyházmásolatot, a fegyverviselési jogot, az IT-szektort, a világhálót és high-tech óriásokat. A mekiről, kóláról, az agyalágyult, valóságtól elrugaszkodott devianciákról és ideológiai mítoszokról most hadd ne tegyek említést.
Ugyanakkor Ámerika soha semmiért nem kért bocsánatot: nem szégyelli sem az indiánok kiirtását, sem a 70 háborút, sem a demokráciaexportot, sem a lehallgatási botrányokat, sem a fegyverbizniszt, sem az emberéletek feláldozását világcsendőri ambícióért, sem a szövetségesei cserbenhagyását.
Sőt, még dicsekszik is a bűntényeivel. Ő szeretné korrumpálni a világot titkosszolgálatán keresztül. Pedig ezek mind emberiségellenes bűnök. Ki meri, ki tudja őt számonkérni majd valaha is ezekért, és mikor? Ámerika média-világuralma már kész röhej. Már több mint egy évszázada mondják nekünk, tősgyökeres eurázsiaiaknak, hogy mi a jó, s ki a főgonosz, kit kell jutalmazni és előnyben részesíteni.
Pedig létezne keresztény alternatíva is.
A demokráciát keresztény tartalommal is meg lehetne tölteni. Lehetne Jézus parancsára úgy is evangelizálni, hogy a másik ember, a másik nép, a tőlem erősebb vagy gyengébb ne legyen ellenség. Jézus Krisztus úgy egyetemes megváltó, hogy nem globalista, nem internacionalista, nem gyökértelen világfi. A keresztény ember nem kozmopolita, hanem a konkrét hagyományain, örökségén, családjába, népébe beletestesült karizmáin keresztül mint kovász élteti és járja át a rábízottakat.
És lehetne úgy is békét építeni, hogy ne még több fegyverrel, szankciókkal, embargókkal, sovinizmussal és náci/kommunista vagy fasiszta, nemzetiszocialista ideák mentén nézzünk ki a fejünkből.
Ehhez viszont vissza kellene nyúlnunk gyökereinkhez. Tudnánk élni, bizony, háborús uszítás, videóüzenetes szappanoperák nélkül is. Magunk között mi jobban ismerjük egymást, mint Amerika minket. Oroszország mindig is Európa része volt. Európa csak mindkét tüdejével tud jól lélegezni. Nem kéne ezt elvitatni. Nekünk még legalább egészséges(ebb) az öntudatunk, már legalábbis itt a keleti térfélen. Nem kellene onnan az óceánon túlról megmondani, mikor mivel fűtsünk, vagy hogyan öltözködjünk. Mi még jól érezzük magunkat a bőrünkben férfiakként és nőkként is. És tudjuk a kettő közti különbségeket. Nem szükséges, hogy oxfordi vagy texasi tudósok leckét adjanak abból, miért likas a makaróni.
Ehhez viszont önmagunkban is le kellene állítanunk időben – vagy legalábbis igyekezni visszafogni – a vad erőszak, az automatikus ököljog mentalitását, parttalan pusztítását már úgy is, hogy nem tápláljuk a másikban a dühöt, a gyűlöletet, a bosszút. Úgy is, hogy bátrabban használjuk higgadt, józan eszünket akár a szeretet perspektívájában is.
Nem látom sehol az NGO-kat, a civil szervezeteket, a többi keresztény felekezetet, a világvallások képviselőit sem (a pápán kívül), hogy hetente adnák egymásnak a kilincset Brüsszelben-Berlinben-Kijevben-Párizsban vagy Moszkvában. Mintha teljesen átengednék a terepet a szekuláris gonoszságnak, hogy bedarálja őket ez a felszínes Amerika-imádat.
A békéért nem elég imádkozni, tenni is kéne. Sok mindent.
Például az Amerikai Egyesült Államok keresztényei is síkra szállhatnának kormányuknál, magukba nézhetnének, mi lett abból a szabadelvű kereszténységértelmezésből, ami mára, mint egy invázió, a fejlett Nyugatot is behálózta és megszállta.
Talán európai kereszténységünk is ennek lett a foglya. Túszul ejtette őt is a liberális szabadság zsákutcája.
Jó lenne kihátrálni belőle. Amíg nem késő.

Sebestyén Péter római katolikus plébános

: an accessible web community