Hirdetés

Korszerű, környezetbarát bölcsődét építenek Székelyszentléleken

Megkötötték a kivitelezési szerződést kedden Bukarestben, a fejlesztési minisztériumban, így hamarosan elkezdhetik építeni a bölcsődét Farkaslaka községben. A kivitelező vállalatnak alig több mint egy év áll rendelkezésére, hogy elvégezze a munkát.

Hadnagy Éva
Becsült olvasási idő: 2 perc
Korszerű, környezetbarát bölcsődét építenek Székelyszentléleken
Munkagépek váltják a virágokat a réten. Kezdődhet az építkezés Fotó: Hadnagy Éva

Közepes méretű, hetven kisgyermek befogadására alkalmas bölcsődét építenek Farkaslaka községben, miután a helyi önkormányzat pályázatát kedvezően bírálta el a fejlesztési minisztérium tavaly, év végén, és bekerült az országos bölcsődeépítési programba. Kovács Lehel, a község polgármestere elmondta: tizennégy hónap áll a kivitelező rendelkezésére, hogy a korszerű, környezetbarát, mintaprojekt alapján készülő intézményt felépítse, miután kedden Bukarestben megkötötték a kivitelezési szerződést.

– A következő két hónapban a végleges tervek kell elkészüljenek, így összességében tizenkét hónap alatt kell megépüljön a bölcsőde – fejtette ki az elöljáró. Hozzátette, nagy igény van a bölcsődére a községben, éppen ezért is nagy öröm számukra, hogy megvalósulhat a beruházás.

Székelyszentléleket választották az új létesítmény helyszínének, a főút mellett található régi focipálya területét, amelyet megvásárolt az önkormányzat, így az az egész község lakosságának könnyen megközelíthető, útba ejthető lesz az új intézmény. A polgármester elmondta, a 17,2 millió lejes beruházás megvalósulásához az önkormányzatnak kellett biztosítania a megfelelő méretű területet, továbbá a víz-, szennyvíz-, villany- és internethálózathoz való hozzáférést is a majdani bölcsőde számára.

– Örülök, hogy a vásárlás mellett döntöttünk, hiszen az önkormányzatnak nem volt megfelelő területe, de így, a telek központi fekvése miatt a beruházás valamennyi ránk eső részét teljesíteni tudjuk, és bízom benne, hogy a megépülő bölcsőde az egész község hasznára válik – adott hangot elégedettségének Kovács Lehel.

A helyi önkormányzat a területet átadta a munkálatok idejére az Országos Beruházási Vállalatnak (CNI), majd mikor elkészülnek a munkával, újra visszakerül a terület a helyi önkormányzat tulajdonába.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!