Körözi a rendőrség a nagybányai polgármestert

Körözi a rendőrség a pénteken jogerősen öt év szabadságvesztésre ítélt Cătălin Cherecheş nagybányai polgármestert, mert a politikust nem találták otthon a hatóságok, amikor börtönbe akarták kísérni, hogy letöltse a büntetését.

Hírszerkesztő: Kiss Előd-Gergely
Becsült olvasási idő: 2 perc
Körözi a rendőrség a nagybányai polgármestert
Illusztráció Fotó: illusztrció

Az Agerpres hírügynökség beszámolójában emlékeztetett: a Kolozsvári Ítélőtábla a reggeli órákban közzétett ítéletében elutasította a politikus fellebbezését, és fenntartotta a kolozsvári törvényszék alapfokon hozott ítéletét, csupán a mellékbüntetés részletein módosított. Eszerint négy helyett öt évre tiltották el a vádlottat közhivatal betöltésétől.

A jogerős ítélet szerint lefoglalták a polgármester Porsche Cayenne típusú gépkocsiját és két telkét fedezetként a Cherecheş által fizetendő 65 000 lejes és 5000 eurós kártérítésre.

Az ügyben ítélkező bírói testületnek tagja volt Georgiana Rodica Farcaş Hîngan is, akit korábban Cătălin Cherecheş anyósa megpróbált megvesztegetni. A bírónő az eset után kérte, hogy zárják ki a testületből, de a kérését elutasították.

Cătălin Cherecheşt 2018-ban állította bíróság elé a DNA vesztegetés elfogadása, hamis nyilatkozattétel és szavazatvásárlás vádjával. Ezeket a bűncselekményeket parlamenti képviselőként (2011-ben) és polgármesterként (2013-ban) követte el.


Hirdetés


Ugyanebben az ügyben vesztegetés miatt bíróság elé állítottak három üzletembert, Marco Wermelingert, Doru Adrian Mihait és Sorinel Mihait.

A DNA szerint 2013 folyamán Cătălin Cherecheş polgármesterként a fent említett üzletemberektől különböző pénzösszegeket kért, fogadott el és vett át a hivatala gyakorlásával összefüggésben.

Emellett a vádlott 2011 januárja és 2013 júniusa között képviselőként, majd polgármesterként egy kereskedelmi társaság ügyvezetői minőségében a tisztségeivel összeférhetetlen tevékenységet folytatott, többek között szerződéseket kötött és számlákat állított ki. Ugyanakkor az ügyészek szerint Cătălin Cherecheş 2013 és 2018 közötti vagyonnyilatkozatai valótlanságokat tartalmaznak. A DNA vádirata szerint a 2012-es helyhatósági választási kampányban a vádlott 17 000 eurót és 5000 lejt ajánlott egy helyi pártszervezeti elnöknek azért, hogy közbenjárásával megkaphassa az illető párt szimpatizánsainak szavazatait.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!