szórványos felhőzet
erős felhőzet
Környezettudatos-e a székely?
Ki merem jelenteni, hogy nem túlságosan. Vagy tíz évvel ezelőtt mondta egyik ismerősöm, amikor szóba került, hogy vajon mi történik az eldobható pillepalackokkal, majdhogynem büszkén újságolta, hogy kiviszik valamelyik patak martjára, s oda bévetik. A legnagyobb nyugalommal állította, hogy ott jól elfér. „Már nálunk is van ilyen!” – tette hozzá, mintha ez a tény is a fejlődés egyik kötelező velejárója lenne. Egyébként az! Sajnos… Aztán megoldották a vidéki településeken is a szemétszállítást. Ma már – nem túl magas díj ellenében – heti rendszerességgel elviszik a háztartási hulladékot, amelynek egy része falun is lebomló anyagból, de inkább konzervbádogból és PET-palackokból áll. Boldogult gyermek- és ifjúkoromban emlékszem azokra az időkre, amikor gyakorlatilag nulla volt a vidéki házaktól kikerülő mocsok. Szennyvíz sem keletkezett, konzervet pedig ritkán fogyasztottunk, s az üveg – annak rendje és módja szerint, mert műanyag palack nem létezett – visszavándorolt a boltba. Borvizet, sört, bort, étolajat csereüveg ellenében adott csak a boltos. A göngyöleggel, azaz az ambalázzsal el kellett számolni a szocialista tervgazdaságban működő kereskedelmi forgalomban. Jó dolog volt. És az volt a jó (házi)buli, amikor sok-sok üveget válthattunk vissza. Biztos befektetés volt az üvegbetét, s tudatosan vigyáztunk rá, mert pénzt ért. Ha mi nem, akkor mások gondoskodtak a rendszerbe való visszahelyezésről. Most pedig? Értéktelen lenne az életterünk is, amelyet csak úgy elvetünk (?), s teleszórunk a civilizálatlanság plasztik-repeszeivel?
Simó Márton
