Korképek és kórképek 35. - Demencia 2.
A demenciák – bár a szakember különbséget tesz a felsorolt négy formája között – lényegük és lefolyásuk alapján eléggé hasonlóak.
A beteg gyakran tiltakozik, ha az első tünetek megjelenésekor esetleg felhívják rá a figyelmét. Illetve meg van győződve, hogy ami vele történik, az természetes. De találkoztam olyanokkal is, akik kétségbeesetten vették észre, hogy valami borzalmas történik velük. Sosem fogom elfelejteni nagymamám tekintetét, amivel rám nézett, mikor a cipőfűzőjét nem volt képes bekötni és én segítettem neki.
Leghamarabb és legkönnyebben az emlékezet romlása fedezhető fel, amely meghaladja a korral járó természetes romlás szintjét. A beteg nem képes megjegyezni a jelen történéseit: elfelejti, hogy reggelizett, hogy hova tette a dolgait, hogy bevette a gyógyszerét vagy sem, sőt néha azt is, hogy egyáltalán lenne bevenni való tablettája. Lassan vagy hirtelen megszűnik a tájékozódási képessége: elindul valamerre és nem talál haza, illetve kiesik a nap, az évszak. Ezzel párhuzamosan romlik a beszéde is. Az elején még szívesen mesél a múltról, a jelen vagy közelmúlt felidézése helyett, és egyre régebbi emlékeknél ragad le. Aztán lassan baj lesz a megértéssel, és kiesnek nemcsak a fogalmak, de a képek is, a végén már a legközelebbi hozzátartozókat sem ismeri meg. Mint ahogyan a legegyszerűbb szavakat sem érti meg. Nyilván ezekkel együtt megszűnik a véleményalkotás és a döntéshozás képessége. Mint ahogyan eltűnik a tanult viselkedés jelentős része is: mert képtelen mozgásait összerendezni, később mert elfelejti, hogy mit is kellene tennie. Nem képes rendesen felöltözni, előbb a kés használata okoz gondot, majd a többi evőeszközről is lemond, és a kezével eszik vagy egyáltalán nem, csak ha megetetik.
Az értelmi károsodással párhuzamosan a lélek más területein is változások állnak be. Gyengül az érzelmi kontroll, idegessé, nyugtalanná, ingerlékennyé válhat. Vagy épp ellenkezőleg: teljesen magába fordul, ami nem összetévesztendő a depressziós ember visszahúzódásával. Lassan megszűnik a motiváció: nem érdekli mindaz, ami addig kitöltötte az életét, egyszerűen nem csinál semmit. És a társas viselkedése is megváltozik: gyakorlatilag lassan vagy megszűnik a kontroll és bármit megtesz kinn a nagyvilágban, vagy teljesen elfordul a többeiktől. A demencia egyszer csak eltünteti azt a személyt, akit a környezete ismert és szeretett (vagy nem).
(folytatjuk)
Albert Ildikó