A mindennapokban gyakran és legtöbbször helytelenül használt elmegyógyászati fogalmak bemutatását megszakítom egy rész erejéig. Bár az előzőkben már írtam korunk egyik legzavaróbb jelenségéről, a mindentudásról, most újra nagyon aktuálissá vált a téma. A napokban többször szembesültem vele, és ezért sok emberrel beszélgettem is a jelenségről. Ezért úgy gondolom, hogy kiegészítem és finomítom a mainstream eme vadhajtását. Mert ha nem az, akkor sokkal rosszabb a helyzet, mint gondolnánk. Ezúttal a hozzáértésről van szó. Arról az emberi tulajdonságról, mely sok-sok tanulással megszerzett és állandóan gazdagított naprakész tudásból, a gyakorlat közben szerzett készségekből, jártasságokból, az ennek alapján értékelt tapasztalatból (mely visszahat és elmélyíti azt), kritikai hozzáállásból és az ismeretek állandó korrekciójából, gazdagításából áll össze, és az egyén képességeiben meg eredményeiben nyilvánul meg. Ezt az eléggé bonyolult és megszerzéséhez bizony kemény munkát igénylő pszichés képességet szokták a mindennapokban összetéveszteni a véleménnyel. A vélemény lévén az egyén vélekedése, meglátása egy dologról, jelenségről, történésről vagy egyenesen a tudományról, illetve tudományágakról. Az egyén természetesen ezzel a szubjektív meglátással tükrözhet nagyon is valóságos jelenségeket, fedezhet fel nagy igazságokat és alkothat belőlük (élet)filozófiát és alkalmanként egész filozófiai rendszert vagy iskolát. A két utóbbi ellenben csak akkor valósul meg, ha a világ jelenségeire összefüggő és használható magyarázatot képes alkotni (filozófiai rendszer, azaz világkép), illetve ha olyan követőkre talál, akik hirdetik és továbbfejlesztik a gondolatait (azaz iskolát teremt). A bajok ott kezdődnek – és korunk erre ad korlátlan és ki is használt lehetőséget –, amikor az egyén a véleményét igazságnak, elképzelését hozzáértésnek értékeli, éli meg és kiáltja ki. Korunk atomizáltsága, egyénközpontúsága, tudásellenessége – ami a tudás leértékelésében és a tudásnélküliség felmagasztalásában áll –, anómiája és ferde szabadságértelmezése, az emberek egyenlősége helyett a vitatható egyformaságát hangsúlyozó elképzelése épp ezt a veszélyes hozzáállást bátorítja. Ezzel korlátozza, ellehetetleníti az értelmiséget, és olyan illúziót kelt a tömegekben, hogy ugyanannyit tudnak, ismernek, mint a felkészültek, hogy véleményük ugyanolyan helyes, pontos, jogos, mint azoké, akik a tudásért, a hozzáértésért alaposan megdolgoztak, eltörölve a határt a tudás-tudatlanság, műveltség-műveletlenség, szaktudás-élettapasztalat, lényegében a van és a nincs között. Albert Ildikó