borús égbolt
Könyvek kapcsán
Még mindig a könyvek hatása alatt vagyok. Ez egyébként természetes. És tulajdonképpen áldott állapot is ugyanakkor. Főleg most, amikor négy napon át a székely anyavárosban jó és fontos könyvek között élhettem. Nagy öröm volt azt tapasztalni, hogy a város vezetősége felelősséget érzett a nyomtatott kiadványok, az irodalom, a könyvek által megmutatkozó tudományosság iránt. A felhozatal pazar volt. Talán volt annak is némi haszna, értelme, hogy néhány elkötelezett szakmabelivel, sorstárssal az elmúlt nyolc esztendőben hol így, hol úgy magunk is igyekeztünk – vízzel főzve – életre hívni hasonló programokat. A kultúrához azonban pénz kell. Kevés pénz, több pénz, de a bőkezűbb anyagi keret még inkább meghozza az eredményt. Még a könyvhöz kapcsolódó mesterségeket gyakorlók számára is.
Az ilyen találkozások főleg arra jók, hogy lássuk a fialó talentumokat. És a szervezők figyelme úgymond majdnem mindenre kiterjedt. Voltak itt hazai és anyaországi kiadók. Voltak közismert és közkedvelt szerzők. Volt kellő zenei aláfestés hozzá. Még akkor is jól működött minden, hogy a rakoncátlankodó időjárás mellett a művelődési ház belső tereibe kellett az utolsó pillanatban bemenekíteni a standokat. Így visszatekintve, még szerencsésnek is tűnik ez a szükségmegoldás, mert otthonos és tágas háza van Udvarhelyen a közművelődésnek, pedig gyakran szűkösnek érezzük ezt a hat és fél évtizede szolgáló intézményt. Megvan a hangulata, adott a „palota-jelleg”, s az odalátogató mindjárt ünneplő hangulatot ölt magára, hiszen ide általában a szabadidő hasznos eltöltése és szellemi-lelki látóterünk szélesítése végett szoktunk betérni.
A járvány miatti hosszú kihagyást követően még a közönség is mintha befogadóbb lett volna! Egyik könyvbemutatóról szívesen ment át a következőre a nép. Ezt így nyugodtan lehet ideírni, hogy „nép”, mert érzékelhető volt a tömeg: harminc-negyven-ötven, olykor száz ember volt bent egy-egy könyvbemutatón vagy pódiumbeszélgetésen. És elég sok új művet meg is vásároltak. Mintha valóságosan jelentkezett volna a kultúra iránt megnyilatkozó szomjúság.
Valami olyan esemény történt, amelyet régóta várt ez a város és annak környéke. Székelyudvarhely megérdemli, hogy néhány napra a magyar Gutenberg-galaxis közepévé váljék.
Hosszú évek, évtizedek óta nem esett, nem esik halvány és csekély figyelem sem arra, hogy a városból, innen, s közvetlen környékéről milyen sokan váltak az irodalom művelőivé, hogy milyen népes azoknak az elszármazott tudományos embereknek a száma, akik történelmi, irodalom- és művészetelméleti munkákkal gazdagítják az összmagyar kultúrát és a kapcsolódó tudományosságot. Ezt a szép és népes társaságot jó lenne olykor összehívni.
A következő könyves eseménynek, annak életre hívóinak – ne mondjuk azt, hogy A Könyv Évének, mert más elnevezést kell rá illeszteni a jövőben folytatódó rendezvénysorozatra – illik majd arra is figyelniük, hogy a merítés során, már jó előre hozzanak létre egy olyan antológiát, olyan szöveggyűjteményt, amely – szemezgetve az életművekből – felmutathatja a város és a szék irodalmi jeleseit. Arra is jó lenne figyelni, így, menet közben, hogy mi történik, mert minden egyes könyves cselekedet a következő nagyobb találkozó irányába tett lépést jelenthet. Kicsit jó lenne a tehetséggondozásra és a kapcsolatok ápolására figyelni ez idő alatt.
Ha nem is hemzsegnek itt a nagy könyvkiadók, azért vannak kiváló munkaközösségek, amelyek kéziratot és könyvet gondozhatnak az első betűtől a védőborító megtervezéséig. Könyvek által maga Udvarhelyszék is markánsabban megmutatkozhat a külvilág előtt. Szokjuk meg – divatos kifejezést használva –, hogy a könyv és a szellemi „termelés” fontos marketingeszköze Udvarhelyszéknek, amely ily módon a figyelem itteni középpontja felé tereli a másutt élő magyarokat és a kinti világból rokonszenvvel szemlélődő érdeklődőket. Nézzük csak meg akkor, hogy jövőben mikor? Kik? És hol? Mi lesz az egyikünknek-másikunknak jutó részfeladat?
Simó Márton
