Arany János a legnagyobb magyar költő – Szilágyi Márton monografikus könyvében nem axiómának tekinti ezt a kijelentést, hanem bizonyítandó tételnek. Hogy mennyire sikerült bebizonyítania, kiderül Málnási Ferenc recenziójából. [caption id="attachment_64030" align="aligncenter" width="350"] Szilágyi Márton: „Mi vagyok én?” Arany János költészete. Kaligramm, 2017[/caption] Szilágyi Márton, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára, jelenleg a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsésztudományi Karának vendégtanára, Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából az Arany János-emlékév Emlékbizottsága támogatásával megjelent kötete több mint egy tematikus tanulmánygyűjtemény, mert a költő epikai és lírai műveire koncentrálva a szakma és a nagyközönség számára is érdekes lehet… Nem tüzetes életrajzra tett kísérletet a szerző, hanem „egy koncentrált, csak a költő társadalmistátusz-változásaira ügyelő életrajzi áttekintést, majd ezek után kizárólag műelemző és/vagy problémaközpontú fejezetekből építettem föl a könyvet. S éltem a személyesség lehetőségeivel: a vállalkozást csupán két területre szűkítettem le. A verses epikával foglalkozó fejezetet egy olyan követi, amely az – Arany szavával – »kisebb költemények« legfontosabb tendenciáit tekinti át; idesoroltam a balladákkal foglalkozó részt is… Az a cél vezetett, hogy ne próbáljam meg axiómának tekinteni azt a minden magyar olvasóban többé-kevésbé benne élő tételt, miszerint Arany János a legnagyobb magyar költő – inkább ezt is bizonyítandó tételnek tekintettem, s érveket kerestem hozzá.” Ilyen érveket kerestem én is e kötetben, amelyeket fölhasználhatok a magyar irodalomtörténeti óráimon, új szempon­tokra hivatkozhatom, amikor a műfajiság igen széles palettáján mozgó költő teljesítményét ismertetem diákjaimnak. Elolvasásra és alapos tanulmányozásra ajánlom középiskolásoknak és egyetemistáknak is, főleg a jövendő magyartanároknak. Először azért, mert – az Arany szerzősége melletti és elleni érveket mérlegre téve –, az epikus művek bemutatását kezdő A dévaványai juhbehajtás című, fiatalkori szöveget ajánlom elolvasásra, megismerésre. A kritikai kiadás is tartalmazni fogja és a tanár úr szerint sikerül tartósan beleilleszteni az Arany-művek kontextusába. Ez a mű tekinthető „Arany legkorábbi kísérletének, egy folklórműfaj és egy, a szóbeli tradícióból, és/vagy az írásos költészeti tradícióból ismeretes szüzsé feldolgozásának”. Szilágyi hozzáteszi, hogy a „mű szemlélete és számos apró eleme igen közel van Arany első jelentős epikai művéhez, Az elveszett alkotmány világához, legalábbis ami az ábrázolás generális iróniáját illeti. E két korai műnek az egymáshoz való viszonya is figyelemre méltó, annál inkább, mert ilyenformán az utóbbi művet nem kellene origónak tekinteni, hanem már egy korábbi epikus kísérlethez lehetne hozzámérhető.” A szöveg élén két olyan utalás található, amely A dévaványai juhbehajtás közköltészeti kontextusát érzékelteti: „Híres volt a hajdan korban / a »kunsági nagy ártány«. / Szinte ezzel áll egy sorban, / a »csökmői nagy sárkány«, / Melyet mint a pisztolyokat, / Tokjában akként tartogat / Csökmő régen titokban.” Ha a Petőfi S. János komplex szövegelemzésében kidolgozott valóságos vagy elképzelt világkép kialakítására s az olvasók elméjében kialakuló/kialakult világképre gondolunk, talán újdonság mindez, de ismerjük Szilágyi Ferenc utalását is arra vonatkozóan, hogy „Arany műve Csokonai Békaegérharc-ának az áramában is elhelyezhető…” Márpedig Arany életművének megismertetésekor diákjainknak is el kell mondanunk mindezt… Szerényen jegyzem meg: Vitányi Iván Főhadnagy Fazekas című könyvéből (még 1954-ben kaptam ajándékba drága keresztapámtól), már olvastam a Csuba Ferkó történetét. Ferkó Fazekas Mihálynak mesélte el (?) a csökmői sárkányhúzás történetét, s talán a versbe szedett sorokban rejlő történet is ihlette meg a Lúdas Matyi megszületését… (?) Egyetemi hallgató koromban pedig Faragó József tanulmányából ismertem meg A nippuri szegényember meséjét, illetve Naszredin Hodzsát, Till Eulenspiegelt, Păcalát…, s diákjaimnak azóta is mindig összekapcsolom a Matyiról, a hazai és világirodalmi testvéreiről szóló történeteket… Arany János Toldija régóta kötelező iskolai olvasmány. Szilágyi Márton tanár úr elemzése nyomán újra átgondoltam, hogy pályám elején, 1965-ben még én is az akkori tankönyvek szerint oktattam: Miklós az elnyomott parasztság, György pedig a nemesség képviselője, majd Sőtér István monográfiája után azt magyaráztam diákjaimnak, hogy „Miklós sorsa a nép felemelkedésének útját fejezi ki”. Hiszen a népmesék elemzésekor is ezen a vonalon vezettek tankönyveink… Majd Horváth János véleménye nyomán azzal módosítottam a magyarázatot, hogy „Toldi nem társadalmi problémát oldott meg, hanem családit s egyénit”. Most (ha alkalmam lesz még a Toldit tanítani), Szilágyi Márton szövegelemzése mellett Keresztury Dezső megállapításával összegezném a véleményemet: „Toldi Arany legbizakodóbb, legboldogabb műve.” S várom a tanár úr interjújában jelzett Arany dalgyűjteményt is, főleg a hangzó kritikai kiadást (hiszen ma már CD-k, DVD-k segítenek), annál inkább, mert a hatodik osztályban a népdalok világába vezetjük be diákjainkat, és tanítjuk a Toldit is, így nagyszerűen egészülne ki a tantervünk Arany János dalaival… Köszönöm a tanár úr könyvét, mert tanultam/tanulhatunk belőle, és újra szembesülhetünk, hogy „egy nemzeti közösség legnagyobb íróiban mintegy saját vágyott eszményeinek megtestesülését is szeretné felfedezni – mint ahogy ez a 19. században is eljárás is volt –, akkor akár külön is büszkék is lehetünk Aranyra: bár lélekben hasonlítanánk rá. Vagy legalább méltók lennénk hozzá.”