Kolozsváron nyert a VSK

HN-információ
Zsinórban harmadik sikerét aratta tegnap a hazai férfikosárlabda 1. Ligában a VSK Csíkszereda csapata, Lászlófy Botond tanítványai Kolozsvárról tértek haza győztesen. Négy fordulót követően a VSK listavezető a 2. csoportban. Zsinórban harmadik győzelmét aratta tegnap a hazai férfikosárlabda 1. ligában a VSK Csíkszereda, a sikernek köszönhetően a csíki csapat vezeti a 2. csoportot. A VSK a 2016/2017-es idényben csak az első bajnoki meccsét vesztette el, majd egy idegenbeli sikert egy hazai követett, tegnap pedig újra vendégként nyertek Lászlófy Botond tanítványai. A tegnapi találkozó előtt a csíki edző azt mondta, verhető csapat az U-Banca Transilvania II., amennyiben az élvonalban szereplő csapattól nem erősít a szatellit-gárda. Nos, az erősítés elmaradt, így a végén tizenkét pontos csíki siker született. Az első negyedben magabiztos játékot mutatott a VSK és kilenc ponttal vezetett is a kolozsváriakkal szemben, ám a nagyszünetig egy pontra fogyott a csíkiak előnye. – Látványos kezdésünket követően látványos visszaesés következett, a kolozsváriak a meccs felére majdnem ledolgozták hátrányukat. Szerencsére jókor jött a pihenő, a srácok a meccs második felére összekapták magukat, gyakorlatilag a harmadik negyedben nyertük meg a találkozót – mondta a mérkőzést követően lapunknak a VSK edzője. A szünetben kapott fejmosást követően a harmadik negyedben remek játékkal megnyugtató előnyre tett szert a VSK, a csíkiak 25 pontot szereztek, amire a kolozsváriak csak kilenccel válaszoltak, így az utolsó játékrészre már a fiatalokat is harcba küldte Lászlófy Botond. – Az utolsó játékrészben a fiatalok is több percnyi játéklehetőséget kaptak, ekkorra már tényleg megnyugtató volt az előnyünk – mondta a csíki edző. Ugyan öt ponttal többet dobtak az utolsó játékrészben a hazaiak, nem forgott veszélyben a csíki siker egy pillanatig sem. Pénteken 17 órától az Erőss Zsolt Arénában rangadóra kerül sor, a VSK Csíkszereda a Temesvári Timbát látja vendégül. Egy győzelem, két vereség Az utánpótlás-bajnokságokban szereplő csíki csapatok közül ketten vereséget szenvedtek, egy csapat pedig játék nélkül győzött. Az országos U13-as lánybajnokságban a VSK a listavezető ISK Botoșani-t fogadta, és bár az első negyed végén hét ponttal a vendégek vezettek, a csíki lányok remekül tartották a lépést az éllovassal. A második negyedben a VSK nagyon jól játszott, és sikerült is két pontra faragni a hátrányt, ám a nagyszünet előtt a vendégek bekeményítettek és nagyon gyorsan növelni tudták előnyüket, a félidőben már 23:37 volt az állás. A harmadik játékrész elején négyperces pontcsend volt csíki részről, ezt pedig a jóval gyorsabb és fizikailag is erősebb ellenfél könyörtelenül büntette. Az U18-as fiúbajnokságban a VSK játék nélkül nyert, mivel a Brassói Brașovia nem érkezett meg Csíkszeredába, az U16-os csapat pedig 23 ponttal kapott ki Szebenben. Eredmények Férfikosárlabda 1. Liga, II. csoport 4. forduló: Kolozsvári U-Banca Transilvania II. – VSK Csíkszereda 65:77 (13:22, 20:12, 9:25, 23:18). A csíki pontszerzők: Ene 21, Olariu 17, Tóth 13, Vita 9, Murgu 9, Taraios 4, Héjas 2, Bogos 2. Játszott még László, Nagy N., Nagy S., Puskás. Országos ifjúsági bajnokság: U18: fiúk: VSK Csíkszereda – Brassói Brașovia 20:0 – játék nélkül. U16: fiúk: ISK Szeben – VSK Csíkszereda 78:55 (a csíki pontszerzők: László T. 19, Zerkula Z. 17 (4 x 3), Ionescu C. 6, Kenyeres Á. 5 (1 x 3), Benedek B. 4, Szabó I. 2, Péter S. 2); U13: lányok: ISK Csíkszereda – ISK Botoșani 45:74 Kopacz Gyula


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!