Nagyhéten tűnt fel egy plakát, amelyen a marosvásárhelyi hatóságok öles betűkkel hívják fel a figyelmet a koldulás veszélyes hatásaira. Többek között ilyesmikkel riogatnak: „a koldulás elősegíti az írástudatlanságot, akadályozza az oktatáshoz való hozzáférést, ösztönzi az utcai életet, elősegíti a fiatalkori bűnözést”, magyarán, te is bűnrészes vagy ebben, ha egy koldusnak pénzt adsz. Majd határozottan felszólítanak: „Ne adj pénzt a koldusnak!” Iskolai betűkkel meg odaírják, hogy: „A gyermek helye az iskolában van és nem az utcán!...” Értem én a célzást, csak éppen ez a plakát egy rosszul sikerült marketingkampány végterméke, nem egyéb történik, mint a felelősség áthárítása a könyörületet érző, adakozni szándékozó emberekre. Mert ebben a kampányban, amelyet alig egy hónapja kezdtek el a hatóságok, azt szeretnék, hogy visszaszorítsák a gyermekkoldul(tat)ást, a gyermekek kizsákmányolását. És nevezzük nevén, a gyermekek – a zömében cigánygyermekek – sorsán akarnak segíteni. Látszólag. Mert közben kifejezetten nem erről szól a plakát, hanem a koldulásról, úgy általában. Nem különbözteti meg a koldulást, általában mint olyat, és a gyermekkoldultatást. Itt meg pont arról lenne szó, hogy a gyermekkel koldultatni, a gyermeket felhasználni bűncselekményre, nos, ez az égbekiáltó bűn! És ezt kellene visszaszorítani. Nem a koldulást!!! Vagyis ez a plakát egy csúsztatás, álhír, egy kamu. Így egyáltalán nem igaz! Vagyis becsapja az olvasót. Csúsztat és félrevezet. Nem nevezi meg, de konkrétan a cigánygyerekekre gondol. Nem a szüleiket akarja segíteni az állam, és rendezni az ő szociális viszonyaikat, nem a szociális segélyek igazságosabb elosztását és ellenőrzését tűzi ki célul, nem munkát, képzést, megélhetést kínál számukra, hanem a koldusokon veri el a port. És rajtunk, akik segítünk a szegényeken, adományainkkal. Rajtuk is. Ha gyermekek, azért, s ha felnőttek, azért. Apropó, koldulás. Miért lenne a koldulás bűncselekmény? Hol van a társadalmi szolidaritás és összefogás? Hol mutat ebben példát a hatóság? Hiszen nagy médiafelhajtással azt is sugallni vélik, hogy ha pénzt adsz a koldusnak, bűnrészes vagy. Ezen az alapon akkor a közadakozás is koldulás. Ha nem pályáztál, és kérsz a többiektől, hogy adjanak egy jó cél érdekében – koldulást követtél el. És jöhet a finánc. Ezen az alapon meg kellene tiltani a perselyezést, az utcasarki kalapozást egy hegedűszó mellett, vagy ezek értelmében bűncselekmény, ha valaki a világhálón rákos gyermekének műtétjére gyűjt, megadva még a bankszámlaszámot is. Ad abszurdum, akkor, aki koldusbotra jut, mind bűnöző, akikre a hatóságok árgus szemmel figyelnek és üldözik. Nagyváradon mintegy 300 koldusról tudnak, Budapesten legalább ezerről, Romániában közel 45 ezer kéregető személy szerepel a hatóságok nyilvántartásában. De ezek nem mind gyermekek, és nem mind azért koldulnak, hogy a jóhiszemű adakozót átverjék. Persze, lehet belőle bűnözés, lehet emberkereskedelem, rabszolgaság, prostitúció stb., de ezért nem (csak) maga a kolduló tehet. Szegények mindig lesznek veletek – mondja Jézus. Talán azért is, hogy legyen alkalmunk segíteni a rászorulókon, könnyíteni lelkiismeretünkön, vagy éppen, hogy felemeljük a szegényt a sárból, s emlékeztessük magunkat, velünk is akármikor megtörténhet, hogy egzisztenciánk lecsúszik… Hisz a hajléktalanok jó része is egyetemi végzettség, jó munkahely, családi drámák után került az utcára. Csak azt nem értem, hol van ilyenkor az emberjogi ombudsman, a fogyasztóvédő, az emberi méltóság civil és politikai élharcosai mit tesznek a cigány népesség felzárkóztatásáért vagy beilleszkedéséért? Tehát akkor most a hatóságok az állampolgárok jóindulatát koldulják, megbélyegezve magát a koldulást? Lepasszolják a felelősséget, amit 30 éve nem tudnak vállalni? Láthatjuk ezt Böjte Csaba vagy Pál atya gyermekeinél is. S még az államnak áll följebb, kekeckedik, mintegy bérbe adva a „szolgáltatásait” civil szervezeteknek, egyházaknak, hogy mentesüljön a felelősségre vonás alól? Azt bünteti, akin segítenie kellene? Régebb egy falu eltartotta a maga szegényeit. Ma meg úgy tűnik, sterilizálódó világunkba inkább beleférnek az újfajta kisebbségek, mint a koldusok. Holott a városi életmódban szocializált posztmodern, felvilágosult, szabadelvű társadalomnak is el kellene tudnia tartania saját koldusait. Miközben az iskoláztatást, a nevelést a hatóságoknak kellene levezényelniük, hiszen a polgárok ezért fizetnek adót. Arról nem is beszélve, hogy ha nem lenne szociális érzékenységük az embereknek, nem lettek volna kolduló barátok és jószívű emberek, akik a szegényeken mindenkor segítenek, sőt, ma nem lennének szociális intézményeink sem… Jót tenni, jól. Adjunk a koldusnak is, mert Isten ajándékai nélkül mi is koldusszegények maradunk.

Sebestyén Péter római katolikus plébános