Talán sosem volt még ilyen napos meleg novemberünk, mint idén: mintha a természet kárpótolni akarna a hideg nyárelőért, az árvizekért. Most mindenki befejezheti az elmaradt kinti munkálatait, vagy csak egyszerűen élvezheti a napsugarak áldásos melegét, s örülhet, hogy kevesebb tüzelőanyag kell, mint eddig bármikor. Nem telepedik köd a tájra, ahogy ilyenkor lenni szokott, de az is megtörténhet, hogy csak máshová húzódott és más formában van jelen. Mark Twain híres mondása, miszerint mindenki csak panaszkodik az időjárásra, de senki nem tesz semmit ez ügyben, ma már nem a poén kategóriája, hanem egy nagyon is valós tartalmú kijelentés. Az erdőirtások, az intenzív hústermelés környezetre gyakorolt hatásai, a mindent elborító műanyag szemét egyre nagyobb méreteket öltő jelenségeiről már mindenki olvasott legalább egyszer, és talán már a bőrünkön is éreztük mindannyian valamilyen formában a változás szeleit. A nagyipar környezetszennyezése, az egyre több terméket az arcunkba toló kereskedelmi egységek mellett azonban eltörpülni látszik az egyén felelőssége a klímahisztinek is nevezett folyamatban, pedig a felelősség mindenkié kellene legyen, a megfelelő mértékben. Átlagemberként felülről jövő ellenintézkedésként csupán annyit láttam, hogy nagyobb bevásárlóközpontokban a zöldség-gyümölcs részlegen lehet vásárolni vászonszatyrot, és az eddig ingyenes műanyag zacskóért pár banit kell fizetni. Nem tudom, hogy valakit ez elgondolkodtatott-e különösebben, de attól tartok, hogy nem. Nem szeretném megkérdőjelezni az állampolgárok egyéni felelősségét a környezetszennyezés és annak éghajlatra gyakorolt hatásai tekintetében, de semmilyen kormányzati intézkedést nem észleltem, ami a fent említett jelenségekre összpontosított volna. Pedig a szélsőséges időjárás konkrét eredményeit is láthatjuk: egyes becslések szerint az ország mezőgazdasági területeinek negyven százalékát fenyegeti az elsivatagosodás, és a klímafolyamatok gyorsabban zajlanak, mint azt feltételezték előzetesen a szakértők. Időnk sincs túl sok, tíz évet adtak a kutatók arra, hogy az elindult folyamatokat vissza lehessen fordítani, utána már beláthatatlan következményekkel járhat az az életvitel, termelés és a mértéktelen fogyasztás, ami az utóbbi néhány évet, évtizedet jellemezte. Az a leginkább ijesztő, hogy nem látjuk a veszélyt sem egyéni, sem magasabb szinteken. Néha egy-egy klímatüntetés, erdőtűz, vihar felborzolja a kedélyeket, de néhány nap múlva ugyanúgy folytatódik minden. Pedig ez egy olyan időszak, amikor nemcsak panaszkodni kellene az időjárásra, hanem valóban azon ügyködni, hogy be tudjunk avatkozni és meg tudjunk akadályozni egy-egy újabb szélsőséges időszakot.

Boncina-Székely Szidónia