Egy szép tavaszi napsütéses reggelen Almáskertes lágy kopogást hallott zsalugáteres ablakocskáján. Kinyitotta ajtaját és látta, hogy régi ismerőse, Pipacska, a pillangó zavartan repked körülötte. Pipacska szomorúan mondta:
– Kedves Almáskertes, nem találom a pillangóbarátomat, Kis Csillámot! Segítesz nekem megkeresni őt?
Almáskertes mosolyogva bólintott, majd almaágból faragott varázssípjába fújva segítséget hívott az erdő lakói közül. Megérkezett Bogi, a bátor futóbogár, és Apródka, a vidám katicabogár. Almáskertes elmesélte nekik, hogy Kis Csillámot keresik, és arra kérte két barátját, segítsenek Pipacskának megtalálni őt.
A három barát útra kelt, és az almafaerdő mélyére hatoltak. Az út során több akadályba is beleütköztek – ösvényre dőlő fűszálak, torlaszok, csörgedező patakok –, de sosem adták fel. Bogi különleges csápjával segítette őket átjutni a nehézségeken, Apródka pedig jókedvűen dalolt, hogy mindenki bátor és kitartó maradjon. Végül megtalálták Kis Csillámot egy patak partján, ahol kétségbeesetten próbált egy kövön átjutni. Egy hirtelen jött felhőszakadás miatt tért le az ösvényről és tévedt el a vízfolyás meredek, köves martján. Pipacska boldogan repült oda hozzá, és elmondta neki, hogy Almáskertes és a többiek segítségével sikerült megtalálni őt.
Kis Csillám boldogan hálálkodott mindenkinek, és most már négyen, együtt a jó barátok boldogan indultak vissza Almáskertes házához, az Almafák hegyére, a Nagyszerű ligetbe. Almáskertes nagyon megörült, amikor meglátta örömtől szikrázó szemű barátait, és vidáman kínálta meg a fáradt mentőcsapat tagjait frissítő almakoktéllal. Miközben kortyolgatták az erőt adó levet, arról beszélgettek, hogy a barátság és a segítségnyújtás mindig fontos. Ha bajba jutunk, soha nem szabad feladni, mert mindig akadnak barátok, jótevők, akik segíteni fognak. 
Almáskertes és barátai megmutatták, hogy az összefogás ereje csodákra képes. Az erdő lakói mindig készen állnak, hogy segítsenek, ha valaki bajba kerül.