Nem véletlenül tartják azt, hogy a puding próbája az evés. Nos, egy jogszabállyal is úgy vagyunk, hogy azt nem elég elolvasni, mert az igazi próbát annak értelmezése és gyakorlatba ültetése jelenti. Az új Adótörvénykönyv, valamint az Adóeljárási Törvénykönyv esetében azonban már annak elolvasása, áttanulmányozása is próbatételt jelent… Egy bukaresti egyetemet végzett, többéves hazai és külföldi tapasztalattal rendelkező, jelenleg az IT-szektorban tevékenykedő informatikus az Adótörvénykönyv szövege kapcsán azt nyilatkozta: „Én jól ismerem a román nyelvet, de semmit nem értettem meg.” Egyébként a fővárosi informatikus arra szeretett volna választ kapni, hogy a különböző jogállású adófizető (magánszemély, alkalmazott, engedélyezett magánszemély stb.) esetében milyen eltérések vannak, lehetnek az adófizetési, valamint a társadalombiztosítási hozzájárulásfizetési kötelezettségek tekintetében. Apropó: mostanság országszerte szerveznek különböző rangú és rendű szemináriumokat, szakmai felkészítőket, különböző honlapokon jelennek meg konkrét példák, illetve virtuális számítások, de sajnos ki így értelmezi, ki úgy, ki így látja, ki úgy. De térjünk vissza a fővárosi informatikus véleményéhez. Azzal, ha nem is teljes egészében, de részben egyet lehet érteni, mert valóban sokszor hiányzik a szabatos, a tömör és az egyértelmű megfogalmazás. Ugyanakkor az Adótörvénykönyvben szereplő egyes előírások fölött valósággal átsiklanak az alkalmazási normák, holott vannak olyanok, amelyek esetében ajánlatos lett volna „elidőzni”, illetve magyarázatokba bocsátkozni. Ki is rukkolnánk egy konkrét példával: az Adótörvénykönyv egyik, az egészségbiztosítási hozzájárulásokkal kapcsolatos előírása, nevezetesen a 171-es szakasz (4)-es bekezdése olyan „rejtvényt” jelent, hogy érdemes lenne jutalmazni annak „megfejtőit”. Mikor így, mikor úgy Nemrégiben Bukarestben egy rangosnak ígérkező kétnapos szemináriumra került sor az új Adótörvénykönyv és az új Adóeljárási Törvénykönyv előírásainak gyakorlatba ültetésével kapcsolatosan. Azon részt vettek a pénzügyminisztérium egyes tisztségviselői is, köztük Gabriel Biriș államtitkár, Mariana Vizoli, az adótörvénykönyvi jogszabályozási igazgatóság igazgatója, Georgeta Petre, a pénzügyminisztérium könyvvitel-szabályozási igazgatóságának igazgatója, Doru Petre Dudaș, a fiskális eljárási jogszabályozási vezérigazgatóság vezérigazgatója és mások. Gabriel Biriș államtitkár az új jogszabályozás jelentette kihívásról értekezett. Expozéjában visszatért a jövedelmet nem realizáló személyek ama jelenlegi kötelezettségére, miszerint az országos bruttó minimálbér szintjén hozzájárulást kell fizetniük, s e célból be kell jegyeztetni magukat a területileg illetékes adóhatóságoknál. Annak idején, közvetlenül decemberi kinevezését követően Biriș államtitkár teljesen jogosnak és megalapozottnak tartotta ennek a kötelezettségnek az Adótörvénykönyv általi „szentesítését”, és sértő, cinikus megjegyzéseket tett azon személyekre vonatkozóan, akik hivatalosan nem rendelkeznek semminemű rendszeres jövedelemmel. Igaz, a sértő megjegyzését utólag próbálta megmagyarázni, sőt elnézést is kért. Nos, azon a szemináriumon az államtitkár fél szájjal azt hangoztatta, hogy a szóban forgó hozzájárulás-fizetést az érintettek számára opcionálissá kellene tenni, ennek érdekében munkálkodnak az Adótörvénykönyv azon előírásainak a módosításán, amelyek „ezt a problémát okozták”. Igen tekervényesen próbálta megmagyarázni, miért lenne indokolt az opcionális biztosítás, nevezetesen azért, mert nincs szó megadózásról, hanem „egészségbiztosítási hozzájárulás érdekében történő kifizetésről”. Tehát nem adóról van szó, hanem egy biztosításról – így az államtitkár. Teljesen feleslegesen okoskodott, mert elég lett volna elolvasnia az Adótörvénykönyv 2-es szakaszának megnevezését: az Adótörvénykönyv által szabályozott adók, illetékek és kötelező társadalmi hozzájárulások. Majd következik a felsorolás, s ott találjuk az egészségbiztosítási hozzájárulásokat is mint kötelező hozzájárulások. Akkor miről is beszélünk? Ami pedig az Adótörvénykönyv módosítását illeti: a jogszabály kiszámíthatósága, stabilitása érdekében a 4-es szakasz egyértelműen úgy rendelkezik, hogy amennyiben kormányrendeletek révén kerül sor módosításokra és/vagy kiegészítésekre, azok 15 nap múltán érvénybe léphetnek, de csak abban az esetben, ha az a kormányrendelet nem vonatkozik újabb adók, illetékek vagy kötelező hozzájárulások bevezetésére, a meglévők megemelésére, kiiktatására vagy csökkentésére. Még mondott egy igen érdekes dolgot: szerinte az épületek megadózásával kapcsolatos előírások világosak, egyértelműek. Ugyanakkor azonban hozzáfűzte azt is, hogy majd „tisztázni fogjuk”… Akkor miről is beszélünk? A másik oldalról Kétségtelen, még sok víznek kell lefolynia az Olton ahhoz, hogy olajozottan működhessen az Adótörvénykönyv és az Adóeljárási Törvénykönyv mechanizmusa. És szükség lesz a menet közbeni olajozásra is. Ez utóbbi alatt az is értendő, hogy az érdekeltek/érintettek jobban beletemetkezzenek az alkalmazási normák áttanulmányozásába. Nem szabad hallomásokra „alapozni”, ismerni kell a kottát, mert csak így lehet érdemben „zenélni”, ez esetben gyakorlatba ültetni azt, amit előírnak ezek a jogszabályok. Mert azért csak fura, hogy Sepsiszentgyörgy alpolgármestere egy minapi sajtótájékoztatóján olyasmit állítson, miszerint „csak januárban jelent meg az alkalmazási módszertan, azután pedig két alkalommal is változtatták”. Az alkalmazási normák valóban januárban jelentek meg, pontosabban január 13-án, azokat egyszer módosították, de az említett sajtótájékoztató időpontja után, nevezetesen a február 9-én megjelent 2016/47-es kormányhatározattal, de a módosítás csak egy igen szűk réteget érint, és csak egy adott szektorban a jövedéki adóval kapcsolatosan. És azzal sem illik kérkedni, hogy egy állami cég ügyvezetőjének nem kell ismernie az Adótörvénykönyv előírásait, az nem tartozik úgymond „munkaköri leírásába”. Ha viszont így lenne, akkor az az ügyvezető illene tartózkodjon a véleménynyilvánítástól. S akkor még egyszer joggal kérdezhetjük: miről is beszélünk? Mármint ki, mikor és hol?... Hecser Zoltán