Kik fogják ezt lemeszelni?

HN-információ
Írta Szilveszter Dániel mindegyik politikusnak, pártállástól, nemi és vallási hovatartozástól függetlenül, anyagi juttatás reményében (És az is kiderül, hogy Flekkenfalva Székelyföldön van) Tisztelt Egybegyűltek! Flekkenfalva népe a majomtól errefelé mindig épített valamit. Szocializmust, kapitalizmust, házat, tejcsarnokot és tyúkpajtát. Tisztelvén elődeinket és ragaszkodván a hagyományokhoz, mi sem tehetünk másképp. Ezért jobb híján Székelyföldet építünk, mert ugye, ahogy a mondás is tartja, szegény ember vízzel főz, s a saját feleségét… Nincs könnyű dolgunk, ugyanis egyesek mindenben csak a rosszat, a lehetetlent látják, de például pártunk vezetőségének hathatós támogatásával létrejött bércsökkentések pozitív hatásairól senki nem beszél, pedig személyes tapasztalatom az, hogy tíz kilót fogytam, legalábbis bízom benne. Mikor megkérdezték, hogy a felépített Székelyföldet ki fogja majd lemeszelni, az első gondolatom az volt, hogy természetesen a székely ember legjobb barátja, a ló. Aztán egyik hétvégén, mikor egy ünnepélyes répaszedést tekintettem meg, jöttem rá, hogy a fent említett állat erre sem genetikailag, sem számszerűsége folytán nem alkalmas. Barátság ide, barátság oda, ahogy munkatársaimat is biztatni szoktam, mindenki pótolható. Bízom benne, hogy szórványprogramunknak és a szakiskolák újraindításának köszönhetően lesz elég szobafestő, hogy Székelyföldet gyönyörűen lemeszeljék, és nem kell más megyékből idefuvarozni őket. A következő négy év kampánya a magyarországi Minden gyermek lakjon jól! mintájára, nálunk a Legyen ön is szobafestő, bízom benne, az lesz szlogennel vegye kezdetét. És végezetül engedjék meg, hogy elmeséljem kedvenc anekdotám, miszerint a hajdani lemhényi párttitkár, miután hazajött a bukaresti pártiskolából, akárcsak jómagam, gyűlést hívott össze, ahol összefoglalta az egy hónapos fővárosi képzésen tanultakat. A következőket mondta: „Elvtársak, nálunk mindenki egyenlő. A magyarok olyanok, mint a románok, és a románok, na, azok pont olyanok, mint a cigányok”. Kívánok erőt, egészséget és kitartást Székelyföld építéséhez, megkezdett munkámhoz, munkájukhoz. Muszka Sándor


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!