Hirdetés

Kézművesek birodalma Gyergyószentmiklóson

Immár nemcsak vásárokban, rendezvényeken és különböző internetes oldalakon, hanem kézművesboltban is elérhetők a Gyergyói-medence kézműveseinek alkotásai.

Boncina-Székely Szidónia
Becsült olvasási idő: 2 perc
Kézművesek birodalma Gyergyószentmiklóson
Fotó: Bene Zsófia archívumából

Az ötlet és az igény szerencsés találkozásának köszönhetően egy csíkszeredai kézműves házaspár továbbgondolta saját elképzeléseit, és termékeik értékesítésére alkalmas teret alkotott a környék kézműveseinek.

Bene Zsófia immár öt éve táskák és gyermekruházat tervezésével és varrásával foglalkozik férje, Szabolcs segítségével, aki többnyire az adminisztratív munkából veszi ki a részét. Amikor Zsófia hozzákezdett, még nem gondolta, hogy a kreatív varrásból nemcsak vállalkozás lesz, hanem kézműveseket tömörítő kisbolt Csíkszeredában, majd Gyergyószentmiklóson.
– 2017-ben, bőr pénztárcák varrásával kezdtem kézműves-pályafutásomat. Ekkor még kézzel varrtam, de hamar rájöttem, hogy túlságosan időigényes így, ezért áttértem a gépi varrásra, és az igények függvényében egyre több terméket készítettem – indította történetét Bene Zsófia, aki ma már két kézművesbolt működtetője.
Övtáskákat, hátizsákokat varrt a pénztárcák mellett, majd első gyermeke születése után tipegő hálózsákot, mert abból hiány volt a piacon, és ezt nemcsak ő gondolta így. A jó minőségű gyermekruházat – hálózsákok, sapkák és kabátok – nagyon keresettek, akárcsak a felnőttek számára készülő, vidám mintákkal és színekkel ellátott kabátok és dzsekik.
A kis kézművesműhely nemrég kinőtte eredeti helyszínét, az üresen maradt helyiséget mindenképp szerették volna használni, így jött az ötlet, hogy kézműves termékeket árusító boltocska legyen belőle.

Bene Zsófia archívumából

Műhelyből bolt

– A vásárokon való részvétel kapcsán nagyon sok kézművessel ismerkedtünk meg, így adott volt a lehetőség és az igény is arra, hogy a termékeket egy helyen lehessen megvásárolni. A műhelyünk tágasabb helyre költözött, a régi helyiségben pedig üzlet működik, amelyet több mint egy éve nyitottunk meg – osztotta meg gondolatait Bene Zsófia.
A kézműves termékek reneszánszát éljük, amikor egyre többünkben tudatosul, mennyire más minőséget és lelkiséget kapunk egy-egy kézzel készített munka révén, mint a bevásárlóközpontok tucatáruitól. A csíkszeredai boltban közel ötven kézműves alkotásai várják a vásárlókat, de egyre nagyobb igény érkezett a gyergyói térségből is, hogy az itt működő jelentős létszámú kézművesközösség is teret, találkozási lehetőséget kapjon a potenciális vásárlókkal.
Bene Zsófia a gyergyói kézművesekkel való többszöri egyeztetés után döntötte el, hogy megnyitja a testvérüzletet, amely már az első napoktól óriási népszerűségnek örvend.
– Az a célunk, hogy a kisbabáktól a nagyszülők korosztályáig mindenkinek lehessen kézműves ajándékot vásárolni nálunk. Jelenleg harminc gyergyói kézműves termékei találhatók meg a boltban, de folyamatosan jelentkeznek, jönnek újak. Feltételeink közé tartozik, hogy az eladásra szánt alkotások – bármilyen technikával is készültek – minőségiek legyenek, és készítőjük számlaképes legyen.

Az egyediség térhódítása

Az üzletbe betérők – ha mégsem találnának tetsző árut, vagy személyre szabottat szeretnének – az elárusító segítségével felvehetik a kapcsolatot a kézművessel, vagy közvetíthetik kérésüket, megrendelésüket. A kisboltba érkezve ugyanakkor meg tudják érinteni a tárgyakat, ami teljesen más vásárlási élményt nyújt, mint a világháló adta online rendelési lehetőségek.
– Fontos számomra, hogy az általam nemezelt tárgyakat a vásárlók megtapinthassák, érezhessék az anyag milyenségét, lássák a színeket. Az online térben a termékről készült fotók nem adják vissza az eredeti árnyalatokat, és aki sohasem látott még gyapjúnemezt, nem tudja elképzelni, milyen az a valóságban. Több visszajelzést kaptam már rövid idő alatt, hogy mennyire jó látni ezeket a tárgyakat a bolt polcain – mondta el megkeresésünkre Gáll Kinga gyergyószárhegyi kézműves, aki nemeztárgyak készítésével foglalkozik.
– A kézművestermékek szívvel-lélekkel készülnek: amikor kezünkbe vesszük ezeket a tárgyakat, érezzük a varázst, és egy idő után tudatosan választunk olyan dolgokat, amelyek valami többet, szebbet nyújtanak, mosolyra késztetnek – összegez Bene Zsófia.

 


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!