Hirdetés

Kézműves- és Néptánctábor

HN-információ
Július 9-én nyitotta kapuit a felsőboldogfalvi kézműves- és néptánctábor, amely immár hagyománynak és nagy népszerűségnek örvend. 94 gyerek töltötte tartalmasan, hasznosan, kellemes környezetben a hetet. Új helyszínt kellett keressünk, mivel a kultúrház felújítás alatt áll. Köszönet illeti a felsőboldogfalvi római katolikus egyházat, amely rendelkezésünkre bocsátotta a templomot és kerthelyiséget. Így a gyerekek biztonságos, kellemes környezetben tevékenykedhettek a hét folyamán. A tábor során a gyerekek kézműves- és néptáncoktatásban részesültek, a néptáncot Faluvégi Erzsébet, Osváth Ildikó és Paniti Imola tanították. Festészetet tanított Istók Emőke; nemezelést, babavarrást Barabás Enikő; gyöngyfűzést, üvegfestést Gál Tünde Tímea; quillingtechnikát Zsidó Kriszta, filcékszerkészítést Gál Emese; fafaragást Fekete Szabolcs; barkácsolást Farkas Béla oktatott. Minden délben a gyerekek finom ebédet kaptak a Lovas étterem jóvoltából. A résztvevők mindennap különleges tízórait és uzsonnát fogyaszthattak sok lelkes szülőnek és támogatónak köszönhetően. A tábor minden reggel áhítattal indult, amelyet Moldovan Radu református tiszteletes és Mátyás Ká­roly római katolikus főesperes tartott. Így a gyerekek csodálatos énekeket tanultak és tudomást szerezhettek az Istenbe vetett hit megtartó erejéről. A tábor július 15-én zárult ökumenikus istentisztelettel, amely után a szülők megcsodálhatták a héten tanult néptánckoreográfiákat és a gyerekek munkáiból készült kiállítást. A szervező pedagógusok, Fekete Judit, Bán Ildikó, Szász Zita és Zsidó Judit örömmel mondhatják, hogy az idei néptánctábor is elérte kitűzött célját, a gyerekek nemcsak kitűnő oktatásban és szórakozásban részesültek, de közösségformáló, összefogó erejének köszönhetően nagyszerű barátságok szövődtek. Fekete Judit, Felsőboldogfalva
Levélbontás oldalunkon az írásokat, leveleket szerzőik előzetes hoz­zá­járulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, esetenként rövidítve jelentetjük meg. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőségével.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!