Kezd beérni a munka

HN-információ
Közel két és fél éve a Botorka Művelődési Egyesület tevékenységében újra fontos szerepe van a színjátszásnak. A 2016-ban megszervezett első Pufi és barátai színjátszó tábor letette az alapjait a balánbányai színjátszó csoport újraszervezésének. Azóta folyamatos a munka dr. Gyéresi Júlia egyetemi adjunktus, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanára és Pál Bíborka, színész-újságíró vezetésével. Másfél éve nevet is választott magának a csoport, megalakult a Vidám Retkek színjátszó csoport. Fontos számukra a személyiségfejlesztés, az önismeret és kreativitásuk megőrzése. Ennek legjobb módját pedig a színjátszásban és az együtt töltött minőségi időben találták meg, ezért amikor csak tehetik, játszanak. Szeretik megfigyelni a környezetüket és reflektálni a körülöttük lévő eseményekre, élethelyzetekre. Erre tesznek kísérletet A padon című előadásukban is. Azt fogalmazzák meg a rövid jelenetekből álló előadásukban, hogy milyennek látják az embereket, a társadalmat, amelyben élnek. Az előadással fesztiválokon is bemutatkoztak Gyergyószentmiklóson és Erdő­szentgyörgyön. Az erdő­szentgyörgyi XXVI. Színpad – amatőr színjátszó fesztiválon a zsűri a legjobb debütdíjjal jutalmazta. Mihály Csaba elnök, Balánbánya
A balánbányai színjátszó csoport tevékenységét ebben az évben a Bethlen Gábor Alap és a Communitas Alapítvány támogatta.
Levélbontás oldalunkon az írásokat, leveleket szerzőik előzetes hoz­zá­járulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, esetenként rövidítve jelentetjük meg. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőségével.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!