Kezek között egy életen át…

Édesanyánk, édesapánk óvó, öltöztető, szépítő kezében, bár eleinte erről semmit sem tudtunk. Később meg, kamaszodván, terhesnek éreztük.

Méricskélő kezekben… A munkaerőpiacon, a szerelem „piacán”, a társasági élet helyezkedéseiben. Mennyit érsz, mennyit nyomsz a latban?

A megbecsülés kézfogásai közt, melyek először szívet feszítőek voltak, később rutinossá váltak. De olykor egy-egy őszinte ember kezéből újból felragyognak.

Szerelmes kezek közt… A párod terelő, simogató és rángató kezében. Egy kisgyermek keze a kezedben…

Házépítő-szépítő kezek. Hagymaszagú, dolgos kezek a konyhában, kertben. Okos és ideges kezek az irodában, a billentyűzeten. Megnyugtató és terhes hazatérések. Otthonépítések és (titkolt) otthonelhagyások.

Kihasználó kezek, taszító kezek, döglötthal-kezek, tolvaj és rabló kezek.

Egy beteg keze. Anyám hűvös keze a kórházban… Egy-egy hálás kézcsók.

Kézből kézbe kerülünk, születésünktől halálunkig. Így növekszünk és kopunk, így törődünk egymással és tördeljük egymást, adakozunk és ragadozunk. Az az igazság, hogy több (volt) a segítő. Csak hát természetesnek vesszük és nem értékeljük, a mérhetetlenül sok közömbös kéz között.

***

S eközben naponta kezünkbe vesszük a mindennapi kenyeret. Igyekszünk meg is osztani. Ha éhesek vagyunk, ordítozunk. Ordítoznak.

S időről időre kezünkbe vesszük a szent kenyeret. Olyan kicsiny és rejtett, hogy elfér a tenyerünkön. Egész életemben ezen tűnődöm. Ezzel szelídítem magamban a sértődöttet és a ragadozót. A mindenség Teremtője és Megváltója, egy falat kenyérként. A tenyerünkben...

Pedig igazából mi vagyunk az Ő tenyerén… Csak nem tapasztaljuk, illetve le-leszöknénk róla. Mert illúziókat kergetünk magunkban: általános jólétet és életbiztosítást elvárva. De hát sajnos nem ezt teszi. „Mindössze” annyit, amit pedig igen kevés ember enged meg, hogy a tenyeremre vehetem, nézhetem, megsimogathatom. S közben Ő tart a tenyerén, figyel, hallgatja imáimat és vádaskodásaimat, nevet és könnyezik, s titokzatos mozdulataival próbál megtartani, viszálykodót, a kezén…

Tenyérből tenyérbe. Ez a szeretet próbája és iskolája. Az üdvösségé.

Sárközi Sándor piarista szerzetes