Hirdetés

Kevesen örülhetnek a sikernek

Az érettségi második fordulójában is a román fogott ki leginkább a Hargita megyei fiatalokon, az ebből a tantárgyból pótérettségizők mindössze 15 százaléka kapott átmenőjegyet a dolgozatára. A vizsga előzetes eredményeit pénteken délelőtt hozták nyilvánosságra, délután hat óráig lehet fellebbezni elégedetlenség esetén.

Asztalos Ágnes
Becsült olvasási idő: 3 perc
Kevesen örülhetnek a sikernek
Illusztráció Fotó: Hodgyai István

Az idei pótérettségin három vizsgaközpontban (Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen szervezték meg az írásbeliket) összesen 662-en próbálkoztak újra egy vagy több tantárgyból, bár ennél többen, 752-en iratkoztak be, de közel százan végül nem jelentek meg. A legtöbb vizsga a múlt héten volt, az utolsó, az anyanyelvi hétfőn járt le. Ez volt az első alkalom, amikor az egész országban digitálisan javítottak, megyénkben egyetlen javítóközpontot állítottak fel, a csíkszeredai Venczel József Szakközépiskolában javították ki a beszkennelt, majd digitális úton eljuttatott dolgozatokat.

 A megyei tanfelügyelőség adatai szerint a pótérettségizők 17,82 százaléka tudott javítani a helyzetén, azaz sikerült megszereznie az átmenőt a vizsgán.

Tantárgyanként legkevesebb ötösre van szükség ehhez, de a tantárgyak átlagának meg kell haladnia a hatost. Országos szinten ennél jóval magasabb a sikeresen vizsgázók aránya, az Oktatási Minisztérium közleménye szerint a fiatalok 29,8 százaléka tette le az érettségit.

Megyénkben a legtöbb fiatal románból írásbelizett. Bár 616-an iratkoztak be, az írásbelin csak 570-en vettek részt, és közülük mindössze 87-nek sikerült megírnia az átmenőt, többségük (65 fiatal) 5-6-os közötti jegyet kapott a dolgozatára, és 483 tanuló hiába próbálkozott.

A székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceumból mindössze egyetlenegy tanuló vizsgázott (sikeresen), megyénkben ez a legkevesebb. Ezzel csak javult az iskola eredménye, hiszen az érettségi első fordulója után 98,18 százalékkal a „Peda” teljesítménye volt a megyében a legjobb. Tíz olyan középiskola van, ahonnan az érettségi második szakaszában egyetlenegy diáknak sem sikerült megszereznie az átmenőt. A legtöbben a csíkszeredai Kájoni János Szakközépiskola idei vagy korábbi évfolyamaiból próbálkoztak újra, a 61 vizsgázóból 45-nek ezúttal sem sikerült. Országosan az idei pótérettségin részt vevők mindössze 29,8 százalékának sikerült a vizsgája az óvások előtti eredmények szerint.

Ma, pénteken 18 óráig lehet megóvni a kapott osztályzatot a vizsgaközpontokban vagy elektronikus formában benyújtott kérelemmel.

A dolgozatok újrajavítása után a végleges eredményeket augusztus 29-én közlik.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!