Hirdetés

Kéthetes előrejelzés: változékony, részben csapadékos időjárás várható

HN-információ
Az előrejelzések szerint a következő két hétben (május 16. és 29. között) változékony időjárás várható; kezdetben hűvösebbek lesznek a napok, az esőzések inkább a második hétre lesznek jellemzőek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) jelentéséből. Erdélyben 22-24 Celsius-fok nappali csúcsértékekkel indul a hét, amit fokozott lehűlés követ, így május 18-án már legtöbb 13 fok várható napközben. Ezt követően fokozatosan melegszik fel ismét a levegő, 22-én már ismét 24 fokot mérhetünk. Május 23-a és 29-e között 22-23 fok körül stabilizálódnak a nappali csúcsértékek. A jelzett időszak első három éjszakáján 8-9 fokig hűl le a levegő, 19–20-án azonban csak 3-4 fok lesz éjszaka. 22–23-án ismét enyhébb, 8-9 fokos minimumokat mérhetünk, és ez a tendencia kitart a kéthetes időszak végéig. Esőre leginkább 17-én és 18-án, majd 22-e és 29-e között kell számítani. A Bánságban és a Körösök vidékén az első napokban nagyon meleg lesz, a csúcsérték 28 fok körül alakul, de ezután olyan fokú lehűlés következik, hogy 18-án már csak 19-20 fokig melegszik fel a nappali levegő, 21-én pedig már ismét 28 fok várható. Ezt követően fokozatosan csökkenek a nappali maximumok, május 22-e és 29-e között átlagban 24-26 fokos csúcsértékekre lehet számítani. Az első éjszakák minimumai 12 fok körül alakulnak, május 19-én azonban 5 fokos minimumra is lehet számítani a régióban. Május 22-étől kezdődően ismét enyhébbek lesznek az éjszakák, 12-13 fokos minimum értékekkel, egészen a kéthetes időszak végéig. Csapadék május 17-én, majd 22-e és 29-e között valószínű. A hegyvidéken a kezdeti 14-16 fokos csúcsértékek 5 fokig csökkennek május 18-ára. Ezt követően napról napra enyhén melegszik az idő, május 21–22-én átlagban 15 fok körüli maximumokra lehet számítani. Május 23-a és 29-e között ennél valamivel hűvösebb lesz nappal, 12-14 fok. Az éjszakák hidegek lesznek: kezdetben 5-6 fokos minimumok lesznek a jellemzők, de 19-én már fagypont alá csökken az éjszakai levegő hőmérséklete. A fokozatos enyhülés következtében május 22-e után 5-7 fokon stabilizálódnak a minimumértékek. Csapadékra május 17-e és 19-e között, majd 22-e és 29-e között lehet számítani.

Agerpres



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!