Hirdetés

Két új sztrádaszakasz építésére írtak ki versenytárgyalást

Hét és fél év áll majd rendelkezésére az észak-erdélyi autópálya Vaskapu és Zilah, illetve a Meszes alatti alagutat is magában foglaló, Zilah és Szilágynagyfalu közötti szakaszának kivitelezésére kiírt versenytárgyalás nyertesének a munkálatok befejezésére – számolt be kedd este a Facebook-oldalán a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) vezérigazgatója, Cristian Pistol.

Hírszerkesztő: Kiss Előd-Gergely
Becsült olvasási idő: Kevesebb mint egy perc
Két új sztrádaszakasz építésére írtak ki versenytárgyalást
Illusztráció Fotó: Molnár Szabolcs, Pixabay

Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint a CNAIR aznap hirdetett versenytárgyalást a két sztrádaszakasz megépítésére. Az ajánlatokat 2023. április 6-ig várják. Cristian Pistol bejegyzése szerint az összesen 41 kilométeres sztrádaszakasz kivitelezési szerződésének becsült értéke 7,48 milliárd lej (áfa nélkül).

A szerződést elnyerő vállalatnak vagy konzorciumnak a 2,89 kilométeres Meszes-alagút mellett összesen 65 viaduktot, hidat és felüljárót kell megépítenie. Erre összesen 78 hónap áll majd rendelkezésére: 18 hónap a tervezésre és 60 hónap a kivitelezésre – tájékoztatott a vezérigazgató.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!