Hirdetés

Két hétig ropták a néptáncot

HN-információ
Kéthetes magyarországi turnén vett részt a zetelaki Ezüstfenyő Néptánccsoport vezetője és tizenöt tagja. A csapat 2800 kilométert tett meg összesen, bejárva Kelet- és Közép-Magyarország egy részét. Augusztus 6–20. között tartalmas magyarországi turnén vettek részt a zetelaki gyermek-néptáncegyüttes tagjai. Elsőként Tiszanánára érkeztek, ahol szombaton a Tisza-tó partján lépett fel a néptánccsoport, vasárnap pedig Sarud községben egy kiépített víkendtelepen nagyszámú közönség előtt léptek színpadra. Hétfőn a sarudi polgármester hajókirándulást szervezett a csapatnak a Tisza-tón, ahol rengeteg virágot és madárfajt ismerhettek meg a zetelaki fiatalok, emellett fürdésre, kenuzásra, vízibiciklizésre is lehetőség nyílt. Felléptek, ahol csak tudtak Frigyesy Ágnes vendégeként kedden a Budapesti Székely Kör meghívására a csapat a magyar fővárosban lépett fel, amelyet egy antikvárium megtekintése előzött meg, itt a gyerekek tanfelszerelést kaptak, de belefért egy pizzázás, fagyizás is. Szerdán Etyekre, a finom borairól ismert Fejér megyei településre indult a csapat, ahol nagyon sokan megnézték az előadást. – Ott találkoztam Tessely Zoltán képviselő úrral, aki meghívott egy futballmérkőzésre, és jövőbeni terveinkről beszélgethettünk – számolt be Kovács Imre táncoktató. Csütörtökön Lengyeltótiba utaztak, ahol szintén fellépett a táncegyüttes, még aznap Balatonfenyvesen is volt előadásuk, itt a gyerekeknek fürdésre is lehetőségük nyílt. Este Nagyberkiben éjszakáztak. Szombat délután Pamukon adták elő a néptáncokat, este pedig Zetelaka testvértelepülésén, Nagymányokon léptek színpadra. Vasárnap, Nagyboldogasszony ünnepén a gyerekek kipróbálhatták a lőfegyver használatát céltáblára, délután Máréfalva testvértelepülésére, Foktőre mentek, ahol a Dunában fürödhettek. Esti előadásukat finom vacsorával hálálták meg a helyiek. Hétfőn Gyönkön is szenzációs fogadtatásban volt része a csapatnak, vacsorájukat jó baráti társaságban, egy múzeumban fogyaszthatták el. Kedden Felsőnyékre utaztak, másnap pedig Máréfalva testvértelepülésén, Nagyszokolyon tartottak előadást. Szerdán a tamási termálstrandon pihenhették ki fáradalmaikat a gyerekek, a belépőjegyeket Orbán Attila, a Tolna megyei KDNP alelnöke finanszírozta. Csütörtökön Zetelaka testvértelepülésén, Derekegyházán kenyérszentelésen vett részt a néptánccsoport, ők nyitották meg az ünnepi műsort, majd könnyűzenei koncerteken lazítottak. Augusztus 20-án két fellépése is volt a csapatnak: délután három órától Bicskén, délután öttől pedig Baracskán. Mindkettő szabadtéri előadás volt, sok nézővel. – Hajnali kettőkor indultunk haza nagyon fáradtan, és bár nagyon jól éreztük magunkat, alig vártuk, hogy megérezzük az itthoni levegőt. Hatalmas kánikulát fogtunk ki, a gyerekek olykor 37 fokos melegben táncoltak. Szerencsére nem volt gond, az étkezést, szállást is minden település rendesen megoldotta. Több tévétársaságnak, rádiónak, újságnak adtunk interjút. A szervezést lebonyolítani nem volt egyszerű feladat, hisz mindenhová időben kellett érkeznünk – foglalta össze a turnét Kovács Imre táncoktató, aki örül, hogy épen, egészségesen sikerült hazahoznia a 13–18 év közötti fiatalokat. Jövőre is akad meghívásuk A csapat épphogy kipihente magát, ma már fellépnek Zetelakán, szeptember 18-án pedig a Zeteváraljai Falunapon és Fenyéden lépnek színpadra. Jövőre szintén több meghívásuk van, szeretnének olyan településekre is elmenni, ahol még nem jártak. A turnéra a zetelaki P. Boros Fortunát Általános Iskola vezetősége, Sebestyén Elemér aligazgató által írt, a helyi önkormányzathoz benyújtott pályázatból sikerült eljutniuk. Emellett a zeteváraljai sátorgyár, illetve a Zetelaki Közbirtokosság is hozzájárult a költségek kifizetéséhez.

Nagyálmos Ildikó



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!