Készül az új méhészeti program
Több ponton is változik az idén októbertől életbe lépő, a 2017–2019-es időszak alatt 37,351 millió eurós keretösszegből gazdálkodó Országos Méhészeti Program (PNA). Constantin Dobre, a ROMAPIS alelnöke szerint a minisztérium a programon két lényegi változást szeretne: az egyik a támogatásigényléshez szükséges költségelszámolások benyújtására, a másik pedig a méhészek támogatási jogosultságára vonatkozik. Ez utóbbi kapcsán a szaktárca a méhészeti támogatást csakis a 75 méhcsaládnál nagyobb állománnyal rendelkező méhészek számára tenné hozzáférhetővé, a méhészegyesületek képviselői viszont azt akarják, hogy a gyógyszer-, raj-, anya- és eszközvásárlási támogatásra már az 50 családdal gazdálkodó méhészek is jogosultak legyenek. Ami az elszámolások benyújtását illeti, a minisztérium ezt a jogot a szakegyesületekről az egyéni méhészekre, illetve az általuk létrehozott mezőgazdasági szövetkezetekre testálná át. A méhészek viszont az elszámolások összeállításának és benyújtásának jogát – a javasolt két entitás mellett – a szakegyesületek számára is megtartanák.