hozzánk is eljutott híred. Átkapaszkodtunk a Hargitán, hogy meglátogassunk. Ismeretlenül is hatással volt ránk történeted. Emlékszel, magunkkal vittünk fiatalokat, akikkel már aligha lehettél kortárs, vagy ha mégis, akkor a nagy korkülönbség miatt nemigen voltak közös élményeitek. Mostanáig. Kedves Anna – hazaértünk, és azóta is többször szóba kerültél. Mindenkinek mondjuk, hogy keressenek fel, találkozzanak Veled. Történeted hétköznapi és igaz. Talán éppen ezért annyira hatásos. Kicsit idegenkednek az emberek attól, hogy múzeumba költöztél. Nem értik, hogy ebből az egyszerű és hétköznapi történetből, életútból mit lehet és miért kell kiállítani. Lehet, az a legmegrázóbb, hogy egyszer... mindannyian a múzeumba költözünk. 1920-ban születtél. Falusi életedben volt minden: játék, munka, szórakozás és bál. Magad állítod, hogy egyszer tévedtél, azzal a bál utáni hempergőzéssel. Szolgálóként becsülettel megálltad a helyed. Feleségként is. A kollektivizálás nem került el – ebben már volt közös élményetek az egyik látogatóval. A gyárban munkásnőként vagy a városi lakásodban, azt hiszem, korábban már mi is találkoztunk. A propagandaanyagot egyszer szépen megőriztétek. Úgy gondoltátok, hogy még szükség lehet erre? Mostanság egyre többször hallom a tévében, hogy nőtt a foglalkoztatottság, és hogy jól teljesít az ipar. Borsódzik a hátam... az az érzésem, hogy még nem került minden a múzeumba. A mai hétköznapokba is rekedtek még dolgok a régi világból. Vagy az is lehet, hogy ezeket újra felfedezik, előveszik? Ki tudja még, mi minden vár ránk! Drága Anna! – a találkozás élményéről sokat tudnék még írni, de nem teszem. Arra kérlek, meséld el történeted még sok látogatónak. Remélem, nem veszed zokon, hogy másoknak is elmondom, hol találkozhatnak veled: Haáz Rezső Múzeum, Székelyudvarhely, Anna – asszonysors a XX. században.

Daczó Dénes