Karizmatikus találkozót tartottak Kézdivásárhelyen

HN-információ
Október 10-én rendezték meg az Erdélyi Katolikus Karizmatikus Megújulás 12. országos találkozóját, amelynek ezúttal a kézdivásárhelyi sportcsarnok adott otthont. A lelkinap mottóját az Apostolok cselekedeteiből választották a szervezők: „Beteltek Szentlélekkel, és bátran hirdették Isten igéjét.” (ApCsel 4,31b) Az eseményre körülbelül ezerkétszáz résztvevő gyűlt össze Erdély különböző részeiből, amely jó alkalom volt a személyes találkozásokra, de az Erdély több régiójában működő, a Szentlélek erejéből töltekező közösségek egymásra találásának helye is volt. Tamás József gyulafehérvári segédpüspök karizmatikus közösségeket köszöntő levelét Fülöp László gelencei segédlelkész tolmácsolta. A nap előadója Kunszabó Zoltán állandó diakónus, ötgyermekes családapa, a budapesti Új Jeruzsálem közösség egyik alapítója, a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás Nemzeti Szolgáló Bizottságának elnöke volt, aki feleségével és egyik lányával, valamint édesanyjával együtt érkezett Kézdivásárhelyre. Előadása első felében a magyarországi és erdélyi karizmatikus közösség egymásra találásáról, majd saját megtérésének történetéből kiindulva az evangelizáció mikéntjéről, a megszentelődés folyamatáról, az Istennel való találkozásról beszélt. Ferencz Evelin, a csíkszeredai Búzamag Közösség ifjúsági csoportjának vezetője arról tett tanúságot, hogy Isten hogyan változtatta meg az életét, hogyan lett a célok nélkül élő, külsejével elégedetlen, magányos és zárkózott lányból Isten feltétel nélküli szeretetének megtapasztalása után egy nyitott, bátor, több száz fős hallgatóság előtt is beszélni tudó ember – új barátokkal, új tervekkel és álmokkal. A délután folyamán tíznél is több lelkipásztor szolgáltatta ki a bűnbocsánat szentségét, többen közülük az egész rendezvényen jelen voltak. A találkozót jellemző fiatalos lendülethez és az örömteli hangulathoz a csíkszeredai Búzamag Közösség dicsőítő csapata járult hozzá, a gelencei ificsoport tagjainak és a székelyudvarhelyi Pitypang Közösség ifjúságának pantomimjei a hátráltató befolyásokkal szembeni kiszolgáltatottságot mutatták be, kiemelve, hogy Isten folyamatosan harcol minden egyes emberért. A találkozó egyik utolsó momentumaként a marosvásárhelyi ificsoport vezetésével szentségimádásra került sor. A hálaadó szentmisét Hölgyes Pál Zsolt zágoni plébános mutatta be, a prédikációban Kunszabó Zoltán foglalta össze az egy évre szóló üzenetet. A következő találkozó 2016. október 8-án lesz. Erdélyi Katolikus Karizmatikus Megújulás 5.


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!