közepes eső
havazás
Karácsonyi pásztorlevelek (2.) - Jézus áll az ajtó előtt
„Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadák be őt. Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek.” (Jn1,10–11)
Keresztény testvéreim! Karácsony közeledtével megmagyarázhatatlan csoda kerít hatalmába. Az ünnephez közeledve valami belső remegés és izgalom ural bennünket, mely nap mint nap fokozódik. Az adventi időben egyre jobban felerősödik a Jelenések könyvében található üzenet: „Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő énvelem” (Jn3,20). Jézus nem lopakodva, settenkedve jön, mint az éjjeli tolvaj, hanem tisztességesen és őszintén, felfedve magát kopogtat lelkünk ajtaján és bebocsátást kér. Meg tudjuk-e nyitni az ajtót, szívünket, lelkünket? Fel tudunk-e készülni az ünnepre? Át tudjuk-e élni egész lélekkel a Megtartó születése feletti örömöt? Be tudjuk-e fogadni az amúgy zsúfolt, terhelt mindennapjainkba ezt az örömöt? Megtermékenyíti-e az életünk, hogy jobb kedvvel és lelkesedéssel lépjük át az esztendőfordulót?
Minden ilyenkor bennünk megszülető gondolat és érzés semmihez sem hasonlítható. Mindennapjaink „megszokott” zsúfoltsága és feszültsége mellett most az ünnepre készülés fokozottabban igénybe vesz testileg és lelkileg is. Ehhez pedig nagy erőre, belső nyugalomra és tisztánlátásra van szükségünk, hogy helyet készítsünk önmagunkban.
A készülődés napjaiban sokszor átéljük az egykori gyermekkor élményeit, megelevenednek emlékeink. Eszünkbe jutnak a gyermekkorban megtanult versek és énekek. Fülünkbe cseng a betlehemes játék és közben az elhangzó rövid mondat is: nem volt hely! Nyugtalanságunkat ez még jobban fokozza.
Az evangéliumban megörökített születéstörténetben is ott van ez a megállapítás. A császár, az akkori világ ura parancsot adott ki, hogy népszámlálást kell tartani. Mindenki menjen szülőföldjére, hogy a számbavétel megtörténjen. Ennek a parancsnak tettek eleget Mária és József, és azóta minden karácsonykor ennek a parancsszónak teszünk eleget. Ilyenkor az otthon, a család, a rokonság „népszámlását” tart. Ez is fokozza bennünk a feszültséget, lelkünk és szívünk is zsúfolt a sok gondtól, a feladattól, a vágytól, a tervektől.
Sokszor olvasunk arról, hogy a túlnépesedés mennyi fejtörést okoz a világ vezetőinek minden téren, és nincs is ember, aki ezzel a túlzsúfoltsággal ne találkozna, főleg a nagyvárosokban. Vajon mekkora a föld befogadóképessége? Még hány embert tud befogadni?
Karácsonykor azonban nem ez a kérdés, bár ezt a kérdést sem lehet megkerülni. Egyre fontosabb, hogy jobban odafigyeljünk, hogyan és miképpen élünk itt. Karácsony azt kérdezi tőled és tőlem, hogy be tudjuk-e fogadni a Názáreti Jézust? Tudunk-e helyet adni neki szívünkben? Gondolatainkat, mindennapi munkánkat az ő tanítása irányítja-e? A tudósítás szerint akkor sem volt hely, és ma is gondot okoz számunkra, hogy nem tudunk helyet adni. „Az övéi nem fogadták be” akkor, de mi történik most? Keresztényeknek, Jézus-tanítványoknak valljuk magunkat, és nem az intézményesített hitvallások szerint kell feleletet adnunk, hanem a szív és tiszta lelkiismeret szerint. Mi kik vagyunk?
Milyen örömmel szállt le a fügefáról a sokak által megvetett Zakeus, és fogadta be Jézust otthonába! Az éjszaka titokzatos sötétségében bár, de Nikodémusz szíve is megnyílt. Mária és Márta házában is meghitt volt a találkozás, a beszélgetés. A pogány százados is megkereste Jézust beteg katonája érdekében. Sorolni lehet azokat az evangéliumi élethelyzeteket, amelyek azt igazolják, hogy Jézus nem volt hontalan, hogy sokan és sokszor befogadták otthonukba, lelkükbe, életükbe.
Az evangéliumban elhangzott ígéret nem puszta beszéd. Ha valakik befogadják őt, hatalmuk lesz, hogy Isten fiaivá legyenek: „mert a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak a megjelenését” (Róm 8,19), nemcsak akkor és ott, hanem itt és most is.
Karácsonykor a jézusi tanítás tesz bennünket képessé, hogy megnyíljon szívünk. Ez ad erőt, hogy „sok jó ember kicsi helyen is el tudjon férni”. Ha befogadjuk szívünkbe, akkor Isten gyermekei tudunk lenni, és nemcsak elfogadjuk az isteni szeretetet, hanem ennek az erejével emberként, Jézus tanítványaként élünk. Szívünket és lelkünket „száz zsibongó vágy” ostromolja, de karácsonykor ki kell üresítenünk minden felesleges vágytól és önző érzéstől, hogy befogadjuk a jézusi tanítást, mert ez ad erőt, hogy Isten gyermekeiként, követeiként járjunk a ma világában.
Ma is „nép a nép hátán nyüzsög” a nagyvilágban. Ma is ott áll Jézus az ajtó előtt és zörget. Ne mondd, hogy nincs hely! Nem lehet annyira összeszűkülve szíved, életed, hogy ne legyen Jézus számára hely. Fogadd be őt, hogy Isten gyermekeként, a szeretet megélőjeként legyen áldás ünnepléseden és életeden!
Adjon a jó Isten áldott karácsonyt! Ámen.
Kolozsvár, 2016 karácsonya
Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök
.jpg)
