„Abban nyilvánult meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.” (1 János 4, 9–10.) Kedves Testvéreim! Karácsony van. A keresztyén világ számos országában a karácsonyfa-állítás elengedhetetlen kelléke az ünnepnek. De ez a gyökerétől megfosztott fa, mintha lassan lelki értelemben is kifejezné a mai karácsonyokat. A kivágott fára rárakunk minden csillogó-villogó díszt, roskadásig díszítjük édességgel, de a gyökértelen fa levelei rövidesen megszáradnak, lehullnak és vízkeresztre már halmokban áll a kidobott fenyőfák sokasága. A karácsony a szeretet ünnepe, de nem azé a szereteté, amely embertől származik és emberig terjed. A mai ember függetlenítette a szeretetet Istentől, és ez olyan, mint a gyökértelen fenyőfa. Karácsonykor az emberi szeretet akar rendkívüli cselekedeteket végrehajtani, holott épp az ellenkezője történt karácsonykor: az isteni szeretet megnyilvánulását láthatjuk az ember irányába. Az a szeretet jelent meg, amelyet az emberiség még soha nem érzékelt. Az emberi bűn eltakarta Isten szeretetét, és magas választófal került ember és Isten közé. Rossz volt a bűneset után az ember lelkiismerete, és úgy gondolta, hogy nem is érdemel egyebet, mint büntetést. Hiába szólítgatta Isten az embert annyiszor a történelem folyamán, az inkább elrejtőzött előle.  Isten viszont nem akarta eltitkolni szeretetét, ezért leplezte le önmagát, és nyilvánossá tette azt, amit a János levelében hallottunk: „Abban nyilvánult meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba … engesztelő áldozatul a mi bűneinkért” (1Jn, 4,9-10). Isten szeretete így lett bizonyított szeretet. Mi szívünk szeretetét gyakran ajándékokkal fejezzük ki, ezzel bizonyítván a mások iránti érzéseinket. Isten is számos ajándékkal bizonyítja naponta, hogy mennyire szereti az embert, de vajon tényleg ez a legnagyobb bizonyíték az Ő szeretetére? Hiszen azok, akik ezen a karácsonyon nem kapták meg a kívánt ajándékokat, nem volt meleg hajlékuk és jó étel sem jutott nekik, vajon őket nem szereti az Isten? Súlyos tévedés lenne ebből azt a következtetést levonni, hogy Isten nem szeret minket. Ő megadja minden embernek azt, amire szüksége van, de az egyik ember kapzsisága felfalja a másik ember kenyerét is. Ez is azt bizonyítja, hogy mennyire bizonytalan az ember szeretete. János apostol számára Isten szeretetének a bizonyítéka a jászol és a kereszt, hiszen aki egyszülött Fiát hajlandó volt elküldeni kisgyermek alakjában ebbe a bűnös, rideg világba, majd pedig kereszthalálra küldeni, annak a szeretetében nincs jogunk kételkedni. Az Isten szeretete mindig elsődleges, mert mindig ő a kezdeményező. „Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket.” (1Jn 4,10.) A szeretetet Isten kezdeményezi és a mi szeretetünk csak visszhangja lehet annak, amikor karácsonykor elküldi egyetlenegyét közénk. Ezek tények, melyeket kellene látnunk és hallanunk mindannyian karácsonykor, beismervén: „és mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket.” (1Jn 4,16) Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke