Mit ér a kor? Marx nem volt buta ember, bármennyire nem divatos és nem is illik őt emlegetni. Az a meglátása pedig, hogy a lét (pontosabban az élet, de ez fordítás, illetve kontextus kérdése) határozza meg a tudatot, finomabban fogalmazva a külső feltételek a belsőt – egyszerűen zseniális! Mert ha nem filozófiai (lételméleti) szempontból nézzük, akkor igazságtartalma nyilvánvaló és vitathatatlan. (Szerintem filozófiailag is az, de ez már egy másik kérdés). E tényt nem tudomásul venni botorság. Ám hatását megváltoztathatatlannak és egyirányúnak tartani szintén az. Mert tény, hogy az adott valóságból építkezünk, de utána mi magunk is igyekszünk befolyásolni azt. A család, az utca, a rokonok, az iskolatársak, a tanárok, az éghajlati viszonyok hatása kitörülhetetlenül belénk ivódik. Mint ahogyan jelentősége van annak, hányadik gyerekként születtünk, milyen nyelven beszélünk, milyen országban élünk, mivel foglalkoznak a szülők, milyen ruhába öltöztettek, milyen ételeket szoktunk meg, kik jártak hozzánk és hová vittek minket gyerekként. Lényegesen alakít korunk ideológiája vagy a hiánya, vagy a túlzott sokszínűsége, a korszellem, a mindenféle, minden téren megjelenő divat és az épp használatos fogalomrendszer. Mindebből alakítjuk ki fejünkben saját világunkat, azt a képet, amelyet mindebből összeállítunk és – jó esetben – alakítgatunk egész életünkben. Rosszabb esetben korán lezárjuk és hurcoljuk magunkkal halálunkig, megnehezítve vele a saját és mások életét. A vágy, hogy mi is hatással legyünk környezetünkre, valószínűleg eleve belénk íródott. Mindenképp szeretnénk valamiféle nyomot hagyni rövidke földi létünkről. Ezért építünk kockákból várat vagy romboljuk le a másikét, nevelünk gyereket, firkálunk a falra vagy alkotunk képességeinkhez mérten. Többé-kevésbé megérve – húsz-, negyven-, nyolcvanévesen, esetleg soha! – képessé válhatunk, válhatnánk arra is, hogy valóban hatékonyan befolyásoljuk mindazt, ami addig minket meghatározott. Saját kezünkbe vehetnénk életünket és változtathatnánk a körülményeinken, sőt a másokéin is. Ha nem ragadnánk le a megállapítás, a szemrevételezés látványos, de steril, az elégedetlenkedés, a hőbörgés jóleső, de hatástalan állapotánál. Mert tanult tehetetlenségünk azt sugallja, hogy úgysem tőlünk függ, mert túl kicsik vagyunk mi ahhoz! Nem hiszünk változtatási képességünkben, nem tanulunk meg – nem tanítanak meg, nem engedik, hogy megtanuljunk – hatékonynak lenni! A kor és a környezet, amelyben élünk ok és magyarázat, de nem mentség a milyenségünkre! Albert Ildikó