Kezdődhet a tömbházszigetelés

HN-információ
Több mint kétezer gyergyó­szent­miklósi lakost érintő beruházás kezdődhet el idén Gyer­gyó­szent­miklóson, ugyanis Nagy Zoltán polgármester Gyu­la­fehér­váron alá­írta azt a támogatási szerződést, amely tíz tömbház szigetelését teszi lehetővé uniós és kormánytámogatással. A munkát a tervek szerint 2021 tavaszára fejezik be. [caption id="attachment_83686" align="aligncenter" width="1000"] Évek óta készül a város a tömbházfelújítás elkezdésére. Szabad az út Fotók: Lázár Hajnal[/caption] Hosszú ideje várták már a gyergyószentmiklósiak, hogy a város tömbházai bekerüljenek a tömbházrehabilitációs programba, és hétfőn aláírták a támogatási szerződést az első tíz tömbház felújítására. Mérföldkőnek számít – Mérföldkő ez a város életében – fogalmazott Nagy Zoltán polgármester tegnapi sajtótájékoztatóján. Mint elmondta, 14,6 millió lejt meghaladó beruházásról van szó, amelynek kivitelezési határideje 2021 júniusa, és összesen 559 családot, azaz több mint kétezer lakost érint. Hangsúlyozta, összetett a munkálat, célja elsősorban a tömbházak energiahatékonyságának növelése, de a városképet is megváltoztatja az épületek rendbe tétele. A tíz tömbház között van a Virág negyedben a 45E, a 46-os, a 49-es és az 51-es számú tömbház, a Bucsin negyedben a 18-as, 23-as, 24-es számú, a Miron Cristea utcában a 8-as, 9–11-es számú, valamint a Fejér Dávid utca 7. szám alatti tömbház. A munkálatok tömbházról tömbházra változnak, ugyanis mindenhol a lakószövetség döntött arról, hogy milyen beavatkozásokat igényel. A korszerűsítés magában foglal külső szigetelést, valamint a tető és a pince szigetelését, a közös térben a különböző vezetékek cseréjét, a tetőszerkezet rendbetételét, ablakok cseréjét, vízszintes fűtéshálózat kiépítését. A városvezető leszögezte, olyan munkát végeznek el, ami minden építés- és tűzbiztonsági előírásnak megfelel, és nem hasonlítható a feketén elvégzett szigeteléshez. A részletes kivitelezési tervek már elkészültek, így következhet a közbeszerzési eljárás elindítása a kivitelező megtalálására. A városvezető megjegyezte, szeretnék, ha helyi és környékbeli vállalkozók is lehetőséget kapnának a munka elvégzésére, éppen ezért három szerződésre osztva lehet vállalni a kivitelezést: két szerződés 3-3, egy további pedig 4 tömbház felújítását szolgálja. Nagy Zoltán azt mondta, a munkálatok kezdési időpontját több tényező befolyásolja, viszont reményei szerint idei dátum lesz. [caption id="attachment_83687" align="aligncenter" width="1000"] Nagy Zoltán polgármester. Vár még rá néhány meccs a lakóközösségekkel[/caption] A lakosoknak is vállalniuk kell részüket Nagy leszögezte, az önkormányzat saját részét elvégezte, viszont ahhoz, hogy megvalósulhasson a nagyszabású beruházás, a lakóknak is teljesíteniük kell korábbi vállalásaikat. A munkálatok értékének 15 százalékát a város biztosítja, 25 százalékot a lakosok, a többi pedig uniós és kormánytámogatás. Az elöljáró elmondta, a lakóknak bizonyos feltételeket kell vállalniuk, például azt, hogy az egymás fölött levő lakások esetében egységes felújítás történik, és előleg befizetésére is szükség lesz. – Arra kérjük a lakókat, fogják meg a kinyújtott kezet, és partnerként álljanak mellénk ebben az ügyben – fogalmazott a polgármester. Hozzátette, a szakemberek szerint a tervezett munkálatokkal nagyarányú energiahatékonyság-növelés érhető el, legalább 30-40 százalék, így az érintett lakosok sokat spórolhatnak a fűtésen, és néhány év alatt megtérülhet a szigetelésre fordított kiadás. Mivel minden tömbházban más munkálatokat választottak a lakószövetségek, ezért nem lehet pontosan megmondani, lakásonként mennyibe kerül majd a munka, azt viszont már lehet tudni, hogy legkevesebb 3000 lejt kell majd fizetniük a családoknak, s a tervezett munkálatok listájának hosszúságától függően annál többet is. A tervekről, a feltételekről és minden fontos kapcsolódó kérdésről lakossági fórumokon egyeztetnek majd az érintett lakosokkal, az első találkozót február 21-én 18 órától tartják a művelődési központ nagytermében. Nehézségektől tartanak – Nagyon örülök, hogy aláírták a szerződést, de úgy kell fogalmaznom, hogy egyik szemem sír, a másik nevet. Olyan régóta várja ezt a lakóközösség, nem tudom egyáltalán, hogy akik akkor aláírták a dokumentumokat, még mindig úgy gondolják-e, ugyanis az évek alatt sok minden változott. Az egyik lépcsőházban például saját költségen kiépíttették a vízszintes fűtésrendszert, s több helyen cseréltek ablakokat, tartok tőle, hogy mindez sok vitát, veszekedést fog szülni a lakószövetségeken belül – mondta el az ügy kapcsán Jánossy Alíz, aki a Bucsin negyed 23. és 24. számú tömbházak lakószövetségi alelnöke. Hozzátette, voltak lakók, akik indulásból sem értettek egyet a hőszigeteléssel, s tapasztalata szerint minden közösségben éppen ezek a személyek a leghangosabbak, ezért nem tudja, hogyan fogják kezelni ezeket a problémákat. Elmondta továbbá: reméli, korábbi ígéretének eleget téve a polgármester segít majd észérvekkel hatni a lakosokra. Egy másik Bucsin negyedi lakos azt mondta, tömbházukban későre született meg a többség egyetértése, s már nem tudtak csatlakozni egyik lakószövetséghez sem, így kimaradtak a pályázatból, de mint fogalmazott, azt remélik, lesz még hasonló lehetőség, hiszen fontosnak tartják, hogy lakásaik megfelelő módon legyenek szigetelve, s ezt önerőből nem tudják megvalósítani. A tömbházrehabilitáció kapcsán egyébként a lakosokkal való egyeztetés 2016 tavaszán kezdődött el, ezután következett a tömbházak műszaki felmérése. Számos egyeztetés volt az önkormányzat, a dokumentációt összeállító és a tervező cég, valamint a tömbházak lakói között. A folyamat a lassan haladt. 2017 decemberben nyújtották be végül az iratcsomót, amelynek egy részéhez további hiánypótlást kértek.
További ígéretes tervek Idénre több más beruházás elkezdését is ígéri a polgármester. A mostani 10 mellett további 19 tömbház szigetelésére is benyújtottak pályázatot, s ezek esetében is a támogatási szerződés aláírására várnak. A Tarisznyás Márton Múzeum nagyszabású felújítása esetén is hamarosan elkezdődik a kivitelező keresése, és a víz- és csatornahálózat bővítésének terén is hasonló a helyzet. A művelődési központ felújítására szintén pályázatot nyert a város, ennek kivitelezése is idén kezdődik el az elképzelések szerint. Hét utca – köztük a teherforgalmat kiszolgáló útszakaszok – felújítása ügyében is történtek előrelépések, idén elkezdődhet a kivitelezés. A szabadidős park építése tavasszal folytatódik, s a tanuszoda esetében a részletes tervezésére kiírták a közbeszerzést, a beruházást az Országos Beruházási Társaság irányítja, és úgy terveznek, hogy másfél éven belül használható lesz a létesítmény.
Lázár Hajnal


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!