Hirdetés

Júliusban esedékesek a cikluszáró vizsgák: Az RMPSZ a GDP 6 százalékát kéri a tanügynek

HN-információ
A járványhelyzet alakulásától függ, hogy mikor nyitnak ki újra az iskolák, de a tanévet nem fagyasztják be. A nyolcadikosok záróvizsgáját, illetve az érettségit várhatóan júliusban szervezik meg, felfüggesztik ugyanakkor a képességfelmérő vizsgákat. Monica Anisie oktatásügyi miniszter kedden rendkívüli sajtótájékoztatón beszélt a tanügyet érintő nagy kérdésekről, amelyekre a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) is megfogalmazott néhány javaslatot.

Fotó: ziarulfaclia.ro

Sokan várták már, hogy megszólaljon a kormány: mi lesz a tanévvel, a vizsgákkal, a felvételikkel és beiratkozással. Tegnapelőtt végre nyilatkozott a tanügyminiszter. Egyelőre még nem tudni, hogy mikor folytatódik a március 12. óta szünetelő iskolai oktatás, mindez a járványügyi helyzet alakulásától függ, elsődleges szempont a gyerekek és a pedagógusok biztonsága – foglalt állást Monica Anisie. A második félévi anyagot nem kérik számon A vakáció után minden lehetséges módszerrel tovább folyik a „távoktatás”, egészen addig, míg a sürgősségi állapotot fel nem oldják Romániában. Biztos időpont tehát nincs, de a miniszter asszony szerint júliusban megtartható lesz a nyolcadikosok országos felmérése és az érettségi vizsga is. Fontos változás: a vizsgatételek közül mindkét esetben kimarad a második félévi tananyag! A többi évfolyamon két jeggyel lezárhatók lesznek majd a diákok, azon tantárgyak esetében, ahol félévi dolgozatot is kell írni, csak a március 11-ig leadott tananyagból állhatnak a feladatok. Minden egyéb vizsgát, megmérettetést felfüggesztenek ebben a tanévben, így a próbaérettségit, valamint a másodikosok, negyedikesek és hatodikosok képességfelmérőjét is. Az előkészítő osztályokba való beiratkozás időpontját majd az iskolák nyitása után közlik. Az egyetemi beiratkozások és felvételik értelemszerűen az érettségi lejárta után kezdődnek – mondta még el a miniszter. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem igazak a híresztelések, miszerint lefaragnának a pedagógusok béréből. Az RMPSZ pótfelkészítőt is javasol A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége éppen a miniszteri bejelentés napján juttatta el szerkesztőségünkbe azt a beadványt, amelyet az Oktatási és Kutatási Minisztériumnak szánt. A szakmai szervezet egy olyan oktatási eljárásokat tartalmazó dokumentum elkészítését és kiküldését javasolja a tanintézményekhez, amely konkrét és teljes forgatókönyveket kínál az oktatói-nevelői folyamat újraindításának lehetőségeiről, és amely pontos és átlátható stratégiákat tartalmaz a II. félév és a 2019–2020-as tanév lezárását, illetve a cikluszáró vizsgák megszervezését, valamint a nyári vizsganaptár alakulását illetően. A beadvány lehetséges forgatókönyveket is ajánl a minisztérium figyelmébe. Ezek egy része – kisebb-nagyobb változásokkal – teljesülni is látszik a miniszteri rendeletben. Viszont van még megfontolnivaló: az RMPSZ például iskolai pótfelkészítő időszak szervezését javasolja vizsgatantárgyakból a végzős évfolyamok számára, illetve felzárkóztató programot olyan diákoknak, akik nem vehettek részt a digitális tanulásban, emiatt hátrányba kerülhetnek. A beadvány nemcsak az aktuális helyzettel foglalkozik, hanem közép- és hosszú távú intézkedéseket is javasol a szaktárcának. Ami talán a legfontosabb: az RMPSZ kéri, hogy a 2021-es évi GDP 6%-át fordítsák az oktatási rendszer fejlesztésére, ugyanakkor az oktatási rendszer hatékony és átfogó digitalizálásának fontosságára is felhívja a figyelmet.

Asztalos Ágnes



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!