Hirdetés

Jövő télen melegebb lehet a lakásban

Csíkszeredában szigeteltek több lakóépületet, az eredmény nemcsak energetikai, hanem esztétikai szempontból is látványos. Székelyudvarhelyen kisebb lendülettel ugyan, de szigetelnek, Maroshévízen tavasszal kívánnak hozzálátni a munkához.

Bíró István
Becsült olvasási idő: 4 perc
Jövő télen melegebb lehet a lakásban
Állvány Székelyudvarhelyen. Hidegen hagyja a lakókat Fotó: Hodgyai István

Huszonegy csíkszeredai tömbház hőszigetelésére nyert pályázatokat a korábbi években a helyi önkormányzat. Tavaly a Jégpálya negyed 12. és 14. szám, illetve a Lendület sétány 5-ös szám alatt található tömbházak esetében a munkálatok 30,8 százalékát tudta elvégezni a kivitelező – közölte lapunk megkeresésére Bors Béla, a város alpolgármestere.

– Szerencsére a kivitelező remek ütemben dolgozik és minden felmerülő hibát problémamentesen oldott meg. Amennyiben a lakóknak panaszuk vagy észrevételük volt, azt az építő azonnal orvosolta, megoldotta. Eddig összesen 1,9 millió lejt költöttünk erre a három tömbházra és még hátravan 4,3 millió lej. Az idei év közepéig be kell fejezze a tömbházak hőszigetelését a kivitelező. Jelenleg a télre vonatkozó előírásoknak megfelelően március 15-ig a munkálat le van állítva – részletezte az elöljáró.

Gond a munkaerőhiány

Hozzátette: a kivitelezés során az egyik legnagyobb kihívást a munkaerőhiány jelentette, illetve akadtak nehézségek az állványozáskor is.

– További kilenc tömbház, mint a Pacsirta 5. és 7. szám, Testvériség sugárút 11/A, B, 15/A, B, Tudor Vladimirescu 17. szám, Müller László utca 4/A, B, C, Decemberi forradalom 26/A, B, 32/A, B, Kossuth Lajos 42. szám esetében még nem kötöttünk szerződést a kivitelezővel. E hónap folyamán írjuk alá a szerződést, majd tavasszal, ahogy az idő engedi, kezdődhetnek a munkálatok – tette hozzá Bors Béla. 


Megjegyezte: az Octavian Goga sétány 2/A, B, 4/A, B, 6/A, B, 10/A, B, a Decemberi forradalom 5/A, B, a Nárcisz sétány 6/A, B, Fenyő 11/A, B, C, D, Mérleg utca 12–14., Szív utca 12–14. szám alatti tömbházaknál a téli időjárás miatt március 15-ig itt is szünetel a kivitelezés. A tömbházszigetelési projekt áfás értéke 20 259 392,87 lej, amelyből a kivitelezés értéke 14 996 836,53 lej, a fennmaradó összeg az áfát képezi.

Érdektelenség Székelyudvarhelyen

Jelenleg is zajlanak szigetelési munkálatok két székelyudvarhelyi épülettömbnél, mivel a tavalyi évben a Függetlenség sugárút 10. és az Építők utca 1–3. számú tömbház felújítási munkálatait nem sikerült befejezni – nyilatkozta lapunk megkeresésére Zörgő Noémi, a városháza szóvivője.
Ezt megelőzően a Mihai Eminescu utca 2/A és 2/B szám alatti épületeket sikerült korszerűsíteni, a nevezett három épülettömb felújításának összköltsége közel 3,2 millió lej.
Korábban – még a 2014–2020-as európai uniós pályázati ciklusban – sikerült teljesen felújítani a Mihail Kogălniceanu utcában található tömbházat Székelyudvarhelyen. Ekkor az épület mindkét lépcsőháza teljes körű hőszigetelést kapott, 715 ezer lej összértékben. A szóvivő hozzátette: az előző években nyíló pályázati lehetőségeknél tájékoztatták a lakótársulásokat, de egyik lakótársulástól sem jött jelentkezés.

Maroshévízen tavasszal kezdenek

Maroshévízen idén tavasszal kezdődik el a tömb­ház­szigetelési program, amely két szakaszban valósul meg, és tíz ingatlant érint – közölte megkeresésünkre Bodor Attila alpolgármester. Hozzátette: az első szakaszban közel 24 millió lejes értékben az Állomás utca B, a Nicolae Bălcescu utca A, valamint a Sport negyed A, B és C tömbházait szigetelik.
A második szakaszban ugyancsak öt tömbházat hőszigetelnek, több mint 22 millió lej értékben, ezek a Mi­hali Kogălniceanu utca A, a Ște­fan cel Mare utca C és E, a Mi­ron Cristea utca D, valamint a Sportivilor utca I tömbházai.

– A munkálatok elvégzéséhez szükséges jóváhagyás és keretösszeg is a város rendelkezésére áll, az első szakasz munkálatainak elkezdéséhez már kivitelezőt is találtak – mondta el Bodor Attila. 


Tudósított: Bíró István, Boncina-Székely Szidónia, Pál Emil



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!