Hirdetés

Jól sikerült rendezvénysorozat volt

HN-információ
Az idei városnapokkal véget ért számomra egy folyamat, ezért is szerettem volna nagyon, hogy a mostani rendezvénysorozat jól sikerüljön – mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Antal Attila, Csíkszereda polgármesteri jogkörökkel felruházott alpolgármestere, arra utalva, hogy jövőben már más városvezetőre hárul a városnapok megszervezése. Szavaiból kiderült: az idei rendezvénysorozattal elégedett. [caption id="attachment_8381" align="aligncenter" width="620"]A promenádról összeszedik a standokat. Vásárbontás Fotó: Balázs Árpád A promenádról összeszedik a standokat. Vásárbontás Fotó: Balázs Árpád[/caption] [dropcap]V[/dropcap]elejéig csíki, közösségi ünnepet kívántak szervezni Csíkszereda számára a városvezetők, amikor a városnapokat tervezték, és Antal Attila alpolgármester tegnap úgy értékelte, hogy ez sikerült is. – Az általunk szervezett tucatnyi városnapot értékelve végigkövethető a folyamat, ahogyan ennek a rendezvénynek a sajátos jellege alakult – mondta Antal. Fesztivál helyett közösségi esemény Ami az idei városünnepet illeti, az elöljáró úgy fogalmazott, hogy „többé-kevésbé sikerült” azt megvalósítani, amit szerettek volna, hiszen az idei városnap képes volt fejlődni az előző évek sikeres városnapjaihoz képest is. És bár a felsorolás – az érintettek nagy száma miatt – szinte lehetetlen lenne, igyekezett köszönetet mondani mindenkinek, aki a programsorozat sikeréhez valamilyen formában hozzájárult. – Úgy tapasztaljuk, nem kevesen vannak azok, akik értékelik, hogy nem valamiféle fesztivált, megarendezvényt szerveztünk, hanem a közösségünk megnyilvánulásait próbáltuk felvonultatni, így mindenkinek lehetőséget nyújtottunk, hogy találjon egy neki tetsző szeletet a programkínálatban – fogalmazott Antal Attila. Azt, hogy voltak kisebb-nagyobb hibák, maga is elismerte, de úgy vélte, mivel nem profi rendezvényszervezők állnak a városnapok mögött, ez a rendezvény nem is lehet olyan „sima felületű, mint amit a gép gyalul, hanem magán hordozza a kézművesmunka veretességét”. Az elöljáró úgy summázott, hogy a Csíkszeredai Városnapok rendezvénysorozat immár úgy áll a pályán, hogy – ha a város lakóinak igénye van rá – lehet majd ebben a formában tovább folytatni. – Ha meg változtatni kell rajta, bízom benne, hogy meg lesznek a változtatáshoz a megfelelő emberek – fogalmazott. – Ha nekem lehetne kívánságom, hogy milyen irányba bővüljön ez a rendezvénysorozat, ez a kívánság a tematikus sátrak meghonosítása lenne – tette hozzá, az idén újdonságnak számító Orpheusz-sátor sikerét méltatva. A sörös affér Megkerülhetetlen téma volt a sajtótájékoztatón az Igazi Csíki Sör gyártójának az egyik közösségi oldalon megjelent tájékoztatása, mely szerint Antal Attila kitiltotta a simoni sörgyár termékét a Csíkszeredai Városnapokról. – Nehéz ilyen helyzetekben higgadtnak és elvszerűnek maradni – fogalmazott a téma kapcsán az alpolgármester. Azt mondta, számára fontos volt, hogy a városnapok rendezvénysorozata ne váljon csatatérré. – Nem akartam, hogy ócska csatározásoktól legyen hangos a városünnep, de tudatában voltam, hogy ha ezt a veszélyt sikerül is elhárítani, a személyem úgysem fogja megúszni a támadásokat – mondta a jelen lévő újságíróknak Antal, aki töviről hegyire, napi pontossággal elmesélte, hogy mikor, mi és hogyan történt az Igazi Csíki Sör városnapi jelenléte, pontosabban jelen-nem-léte kapcsán. A sajtótájékoztatón jelen lévő Füleki Zoltán, aki ideiglenesen látja el az alpolgármesteri teendőket, felolvasta az újságíróknak azt a kérést, amellyel az említett sör gyártója fordult az önkormányzathoz, kérve, hogy a Majláth téren, illetve a Pityókafesztivál idején a parkban biztosítson helyet számára, ahol a sörét forgalmazhatja. Ezt a kérést jóváhagyták, ennek értelmében a szerződést is megírták, ám az illető cég képviselője nem jelent meg, hogy aláírja. Ehelyett, immár más irányból, újabb kérés ment a város felé, hogy a városnapok idején a megyeháza árkádjai alatt hagyományos termékvásárt szervezhessen a megyei önkormányzat kötelékébe tartozó Agrárkamara, amiről Antal Attila úgy gondolta, hogy nem talál ahhoz a helyhez, ahol a városnapok fesztivál jellegű rendezvényei zajlanak, és inkább javasolta, hogy aki mézeskalácsot, netán lekvárt árulna, foglaljon asztalt a kézművestermékeiket kínálók között. Ráadásul az is kiderült számára, hogy az árkádok alá tervezett hagyományos termékvásáron az Igazi Csíki Sört is forgalmazták volna, ami azért is gondot jelentett a városvezetésnek, mert a Szabadság térre már szerződést kötöttek egy helybéli, italforgalmazó céggel, amelyik vállalta a sörsátrak, asztalok, padok felállítását, illetve jelentősen támogatta is a városnapokat. Ekkor írt levelet Antal Attila alpolgármester a megye vezetőjének, és megkérte, hogy vessen véget a történetnek. – Az elnök úr megértette, miről beszélek, és levelemre azt válaszolta, hogy sosem dolgoztak a város ellen, és most sem fognak. Úgy érzem, Borboly Csaba a sarkára állt – mondta Antal. Az alpolgármester szerint a közösségi oldalon, névtelenek által írt és terjesztett szöveg csupán önkényesen kiemelt részeket tartalmaz a közötte és Borboly között a témában zajló levelezésből. – Reméljük, eljön az az idő, amikor az arcukat is látni fogjuk azoknak a jól fogalmazó embereknek, akik a terjesztett szöveget írták, és talán azt is megtudjuk, hogy kiknek dolgoznak. Mert a meghurcolásnak sokféle arca van: az az egyik, amelyiket Ráduly Róbert, illetve Szőke Domokos esetében látunk, ez pedig egy másik. Mi, akikkel együtt indultunk annak idején, nem ebbe az irányba akartuk vezetni a várost. Én ezek után csak sok sikert tudok kívánni azoknak, akik ezután lesznek városvezetők – fogalmazott Antal Attila. [box type="shadow" ]31 jelentkező a Virtuóz-meghallgatáson A Virtuózok, a világ első, Magyarországon lezajlott komolyzenei tehetségkutató műsorának fiataljai székelyföldi turnéra készülnek. Augusztus 6-án, Székelyudvarhely – Digitál 3 Stúdióterem, augusztus 7-én, Sepsiszentgyörgy – Tamási Áron Színház Nagyterme, augusztus 8-án, Csíkszereda – Szakszervezetek Művelődési Háza ad otthon a Csíki Kamarazenekarral közösen fellépő tehetségeknek. A koncertkörút az erdélyi bemutatkozás mellett lehetőséget biztosít arra, hogy a székelyföldi tehetségek a Virtuózok második kiadásába jelentkezhessenek. A Virtuózok stábja ugyanis augusztus 5-én, 10 órától meghallgatást tart Csíkszeredában, a Nagy István Művészeti Középiskola épületében. Az előválogatásra 31-en jelentkeztek, Székelyföld minden részéről azok a fiatalok, akik a komolyzene iránt elhivatottságot éreznek, és ezt versenyhelyzetben is szeretnék megmutatni.[/box] [box type="shadow" ]Fogyasztóvédelmi ellenőrzések A fogyasztóvédők ellenőrizték a városnapokon lacikonyhát működtető vállalkozást – derül ki a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség közleményéből. A dokumentum szerint címkézetlen, avagy a szavatossági időt fel nem tüntető címkével állátott húst és húskészítményeket, lejárt szavatosságú, illetve nem megfelelően tárolt élelmiszereket találtak. Két kereskedőt összesen 20 ezer lejre bírságoltak, elkoboztak tőlük megsemmisítés végett 40 kg húst és húskészítményt, összesen 1144 lej értékben.[/box] Forró-Erős Gyöngyi


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!