Ingatlan-nyilvántartás (románul publicitate imobiliară) – jogi alapot az ingatlan-nyilvántartásnak a Polgári Törvénykönyv 876-tól 915-ik terjedő szakasza képez. Ingatlan-nyilvántartás alatt olyan polgárjogi normák által szabályozott intézményrendszert értünk, mely az ingatlanokra vonatkozó adatokat és az ezeket érintő jogi eseményeket tartja számon. Másszóval egy olyan ingatlan-tulajdonjogot segítő jogi intézményről van szó, melynek tárgya nyilvántartani, minden olyan jogi eseményt és tényt, melynek közvetlen vagy közvetett hatása lehet az ingatlanokat érintő tulajdonjogra. Az ingatlan-nyilvántartást, telekkönyvi jogként is nevezik, de ez nem azt jelenti, hogy a két megnevezés ugyanazt jelenti, mivel a telekkönyv csupán egyféle jogi intézmény, ami által megvalósul az ingatlan-nyilvántartás. Mivel egy összetett nyilvántartási rendszerről van szó, ennek felépítése is igényesebb megalkotást követelt a jogalkotó részéről. Ezalatt azt lehet érteni, hogy a bejegyzett ingatlant érintő jogi események adatai sok részletre kitérnek. A telekkönyv szerkezetileg három részre tagolható. Ezek egy közös cím alatt alkotnak egy telekkönyvet, melyek municípiumok, városok és községek szerint vannak számon tartva. A telekkönyv címe tartalmazza ennek számát és a települést, mely körzetében található a bejegyzett jószágtest (ingatlan). Ezt követi a három rész (A, B, C), melyek egy esetleges per esetén hasznos információkat tartalmaznak, a tulajdonjoggal rendelkező felek számára. A telekkönyvi hivatalok megszervezését az Országos Kataszteri Hivatal látja el, mely megyei kataszteri irodákat és minden bíróság hatáskörében, helyi szintű kataszteri irodákat foglal magában, s ezáltal egy háromfokú, feladatmegosztó, egységes rendszert alkot a nyilvántartások számára. Bárkinek joga van telekkönyvi kivonat kikérésére, hisz ebben rejlik az ingatlan-nyilvántartás lényege. A fogalomtárt szerkeszti Péterfi Dénes, az Erdélyi Jogász Civil Szervezet munkatársa. www.erdelyijogasz.ro.