Hirdetés

Jobban óvnák a méheket

HN-információ
Az Európai Bizottság javaslatot terjesztett elő annak érdekében, hogy megállítsa és visszaszorítsa a vadon élő beporzó rovarok előfordulásának és sokféleségének hanyatlását. Az uniós bizottság június eleji tájékoztatása szerint az intézkedés azért különös jelentőségű, mert a beporzó rovarok körében 10-ből egy faj a kihalás szélére került, a méh- és lepkefajoknak pedig mintegy harmada esetében a populáció csökkenése figyelhető meg. A kezdeményezés keretében meghozni tervezett új intézkedések közé tartozik egy, a nyomon követést és az adatgyűjtést javítani hivatott mutató kidolgozása, valamint az uniós intézkedések ágazatokon és szakpolitikákon átívelő összehangolásának javítása. Célja, hogy mérsékelni lehessen a beporzó rovarok előfordulásának és sokféleségének hanyatlása által előidézett társadalmi és gazdasági hatásokat. Az előterjesztett uniós kezdeményezés hosszú távú, a 2030-ig tartó időszakra szóló célok megvalósítását szolgálja, de számos rövid távon, 2020-ig végrehajtandó intézkedést is tartalmaz. 2020 végéig az uniós bizottság egyebek mellett át fogja tekinteni a végrehajtás terén elért előrehaladást, és szükség esetén további intézkedésekre tesz majd javaslatot. A beporzás létfontosságú természeti folyamat, amelyben a rovarok játsszák a főszerepet, közülük is elsősorban a méhek és a zengőlegyek, valamint a pillangók és a lepkék, egyes bogarak és más repülő rovarok. Az Európai Unió éves mezőgazdasági termelésének jelentős, közel 15 milliárd euró összértéket képviselő hányada tulajdonítható közvetlenül a beporzó rovarok teljesítményének. Az intézkedésre a biológiai sokféleség, a mezőgazdaság és az élelmezésbiztonság érdekében van szükség. MTI


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!