Közeli barátom hívta fel a figyelmem arra, hogy a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában az egyik szerkesztő a stúdióba beszélgetésre meghívottakat így köszönti: Jó reggelt! Arra is felfigyelt az illető, hogy a vendégek az udvariasabb teljes mondattal köszönnek vissza, így: Jó reggelt kívánok! Barátom megjegyzése után több alkalommal is meghallgattam a műsort, s az elmondottakról személyesen is meggyőződtem. Megjegyzem, hogy bár újabban a műsorvezető áttért a Jó reggelt kívánok! formára, mégis érdemes szólni a címben említett köszönésről. Mindenekelőtt szögezzük le, hogy a Jó reggelt! grammatikailag teljesen hibátlan. Szerkezetét tekintve hiányos szerkezetű, tudniillik hiányzik az állítmány, nevezetesen a kívánok ige. Mielőtt folytatnánk a gondolatmenetet, meg kell állapítanunk, hogy a Jó reggelt kívánok! mondatból ugyan hiányzik az alany, mégis teljes szerkezetű mondatnak tekintjük, mivel a kívánok ige személyragja utal az alanyra. Állítmány nélkül azonban nincs teljes szerkezetű mondat. A Magyar grammatika című könyvben (szerkesztette: Keszler Borbála) olvashatjuk: „Az állítmány a tagolt mondat központi szerepű fő mondatrésze. Az egyetlen olyan mondatrész, mely önállóan, más mondatrészek részvétele nélkül képes teljes (nem hiányos) szerkezetű mondatot alkotni, például: Jössz?, Fürödjetek!, Esteledik., Fáradt vagyok.” Ha a fenti hiányos mondat grammatikailag helyes, akkor miért kell kifogásolni használatát? Hangsúlyozom, nem kifogásoljuk, csupán úgy érezzük, hogy nem elég stílusos. A nyelvnek ugyanis nemcsak grammatikája, hanem stílusa is van. Mivel a nyelvi megnyilatkozásokat meghatározza a beszédhelyzet, valamint a kommunikációban részt vevők egymáshoz való viszonya is. A rádió munkatársa és a vendég között hivatalos kapcsolat van. A nyelvi illem tehát megköveteli, hogy ennek megfelelő köszönést válasszunk ki. Mint tudjuk, a köszönési formák eléggé változatosak. Az egyes szakmai közösségeknek, politikai szervezeteknek, egyházi felekezeteknek megvan/megvolt a sajátos köszönési formája (Jó szerencsét!, Barátság!, Előre!, Szabadság!, Dicsértessék a Jézus Krisztus!, Erős vár a mi Istenünk!, Áldás, békesség! stb.). Legáltalánosabb a napszaknak megfelelő köszönési forma. Faluhelyen régebben az Adjon Isten jó napot! köszöntés is gyakori volt. A nyelvi illemtan című könyv (Serimpex Kiadó é. n.) a Jó napot (reggelt, estét)! rövid alakokkal kapcsolatban ezt a megjegyzést teszi: „A teljes formánál bizalmasabb hangulatú, ezért csak egyenrangú jó ismerősök használhatják.” Ha tehát a rádió stúdiójába érkező vendéget a műsorvezető a Jó reggelt! hiányos mondattal üdvözli, úgy vélem, hogy vét az udvariasság szabályai ellen. Befejezésül még említsük meg a Kívánok hányaveti köszöntést, amely nemcsak bizalmas, hanem sértő is: A jó ízlésű ember az udvariasság érdekében öncélúan nem takarékoskodik a szavakkal. Köszönjünk hát így: Jó reggelt (napot, estét) kívánok! Dóra Zoltán