Jó hír a gazdáknak: hétfőtől indul a kifizetés

HN-információ
Egyre sűrűbben ellenőrizhetik a következő hetekben bankszámláikat a Hargita megyei területalapú és állattenyésztési támogatást igénylő gazdák. Hétfőtől ugyanis kezdetét veszi az idei földalapú támogatások 70-85 százalékos előlegösszegeinek folyósítása. A korábbi évek gyakorlatával ellentétben ezúttal az állattenyésztők is előlegben részesülnek, sőt, legkésőbb november 30-ig azok a gazdák is előleghez jutnak, akiknek parcellái ellenőrzés alatt voltak. [caption id="attachment_58134" align="aligncenter" width="1000"] Őszi betakarítási munka Alcsíkon. Érkeznek a támogatások is Fotó: Domján Levente[/caption] Október 16-tól kezdi el a 2017-es egységes területalapú támogatás-előlegek kifizetését a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA). Újdonság, hogy ezúttal az állattenyésztési alaptámogatást igénylő juh- és szarvasmarhatartók is előlegben részesülnek, sőt azok a gazdálkodók is, akiknek parcelláit az ellenőrzési szelvénybe sorolva az APIA a nyár, illetve a kora ősz folyamán górcső alá vette – mondta el lapunk érdeklődésére Haschi András, az APIA Hargita megyei igazgatója. – A Közös Agrárpolitika 2014-től számított új ciklusában ez az első olyan esztendő, amikor azt mondhatjuk: sínen vagyunk a dolgokkal, és 16-án, hétfőtől elindul az előlegkifizetés. Ez persze nem azt jelenti, hogy 17-én már mindenkinek a bankszámlájára kerül a pénz. Egyből nem tudunk mindenkit kifizetni: a földek és az állatok után járó támogatáselőlegeket hétfőtől kezdődőn folyamatosan utaljuk a jogosultaknak. Előbb az egyszerűbb esetek kerülnek sorra, azaz azok a gazdálkodók, akik csak szántóterülettel rendelkeznek, állatokkal nem. Menet közben folyamatosan bővítjük az előlegre jogosultak körét, így haladunk tovább az alaptámogatást kérelmezőktől az összetettebb támogatáscsomagokat igénylő gazdálkodókig – hangsúlyozta Haschi. A szakember szerint nehéz előre megmondani, hogy október 16-tól kezdődően naponta hány gazda neve kerül fel a kifizetésre engedélyezettek listájára: az is lehet, hogy csak 25 fő, de olyan is előfordulhat, hogy naponta 2000. Abban viszont biztos, hogy a 2017-es támogatásokból származó előlegösszegek legkésőbb november végéig valamennyi – azaz mind a 26 ezer – támogatásra jogosult Hargita megyei gazda bankszámlájára megérkezik. Azokéra is, akik idén terepellenőrzés alatt álltak: esetükben a megelőző esztendőkben szóba sem jött az előlegkifizetés – nyomatékosítja lapunknak az intézményvezető. – Előleg gyanánt a területalapú támogatás 70 százalékát, valamint az agrár-környezetgazdálkodási támogatások 85 százalékát folyósítjuk. Vagyis jelentős pénzösszeghez jutnak a gazdák még december elseje előtt. Ugyanakkor az állattenyésztési támogatásokból is folyósítunk előlegösszegeket: elsőként az ANT-s jogcímekből a tejtermelők és a húsmarhatartók, valamint a juh- és kecsketartók számíthatnak pénzre. De ha csak egy mód van rá, november végéig az előlegeket, december 1-től év végéig pedig a maradék összegeket is ki akarjuk fizetni valamennyi támogatáshoz kötődően. A mi szempontunkból a gyakorlatban úgy néz ki, hogy november 30-án éjfélig még előleget folyósítunk, december első napjától pedig a teljes, végleges összeget. Hogy szilveszterig mindez sikerül-e, az elsősorban a számítógépes rendszerünk terhelhetőségétől függ – tette hozzá a kifizetési ügynökség Hargita megyei igazgatója. Domján Levente


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!