„Jó estét, jó szurkolást!”

HN-információ
...köszönt be minden egyes sportközvetítés alkalmával annak idején idősebb Knézy Jenő sportkommentátor, gyermekként pedig már akkor feltűnt a szakma szépsége. Csodáltam a profizmust, az odaadást, a szakmai felkészültséget, amivel nekivágnak egy-egy sporteseménynek a kommentátorok. Emlékszem, többször is megfordult a fejemben, hogy milyen jó lenne, ha mindezt én is kipróbálhatnám. Úgy hét évvel ezelőtt egy nyári médiatáborban megkérdezték, hogy mi a nagy álmom, s akkor én azt mondtam, hogy legalább egyszer kommentálni szeretnék valamilyen sporteseményt. Nos, kissé közhelyes a mondás, mely szerint ha hiszünk az álmunkban, akkor beteljesedik, velem viszont pontosan ez történt: nem egy, hanem hét jégkorongmérkőzést kommentálhattam a hazai bajnokság rájátszásában. Nem elég, hogy hangomat adhattam a Keresztes Média közvetítéseihez, mindemellett a jégen minden egyes alkalommal kedvenc csapatom, a Gyergyószentmiklósi Progym szerepelt. Eleinte kicsit izgultam, hisz soha nem tanultam ezt a műfajt, azonban éreztem, hogy meccsről meccsre jobban megy, a rengeteg pozitív visszajelzés pedig megadta a szükséges hátszelet. Bizony becsúsztak kisebb-nagyobb bakik a mondókámba, ilyen volt a kapu előtti kavarodás helyett a korong előtti kavarodás, vagy a „harmad elején szükség lenne szükség egy gólra” – jókat mosolyogtunk mindegyiken, olyan is volt, hogy csak az utólagos visszahallgatásnál tűnt fel egy-egy hiba. Jó volt elutazni Galacra is, hogy onnan is hozzásegíthessük az otthon maradottakat a meccsélményhez, összességében felemelő volt a részese lenni ennek a folyamatnak. Ezúton köszönetet mondanék mindenkinek a biztató szavakért, a Keresztes Médiának pedig a lehetőségért, hogy valóra válhatott egy bakancslistás álmom. És végszóként ugyanazt tudom mondani, amit a Gyergyószentmiklósi Progym – Csíkszeredai Sportklub párharcról mondtam az elődöntő harmadik mérkőzése után: „Akkor szép, ha folytatódik!” Kertész László




Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!