Székelyudvarhelyen, a művelődési ház oszlopos termében látható Major Barna Álmaim című képzőművészeti kiállítása. A művészt és a március 20-ig látogatható tárlat anyagát Veres Péter méltatja. [caption id="attachment_66634" align="aligncenter" width="1000"] Major Barna: Vihar[/caption] Csendes, tartózkodó, már-már félénk, visszahúzódó habitusából teljesen hiányzik az a csipetnyi exhibicionizmus, amely általában a művészekre jellemző. Ám családjának és az egyes tárlatok kurátorainak köszönhetően, az elmúlt években egyéni és közös tárlatokon mind szélesebb körben váltak ismertté és kedveltté a csendes farkaslaki festő képei. Művészetében – a kolozsvári főiskola elvégzésétől napjainkig – az absztrakt és a figuratív képi kifejezésmód egyaránt tetten érhető. Mindkettőnél a művészetet tisztelő, igényes, saját határait feszegető, a hitelességet kereső és állandó szakmai alázattal festő Major Barna van jelen. Absztrakt festményein a színek harmóniája, az esetenként szabályosan lüktető felületek elhelyezése és azok rendezésének logikája határozzák meg a képek szerkezetét. Ezek a festmények a világból mind a mikro-, mind a makrokozmosz szintjén villantanak fel, tárnak elénk érdekes, izgalmas részleteket, momentumokat. Figuratív képei a látható, megfogható, fizikailag érzékelhető, reális lét tükörképei, amelyek Major sajátos optikáján átszűrődve születnek meg. Jellegzetességük, hogy nézőpontjuk gyakran csak egy szűkre nyitott „résen” át láttatják a világot. Ezért a fókuszba vett tárgyak, épületek, tájelemek részletei, a színek ereje, a fény-árnyék játékai markánsabbak, esetenként már-már agresszívak. Festményein, a képi kifejezésmódtól függetlenül – legyenek azok absztraktak vagy figuratívak – a színeknek van a legnagyobb jelentősége. Fontosságuk abban áll, hogy a művészben kavargó lelki, érzelmi állapotokat, azok intenzitását, milyenségét sejtetik, sugallják. Az erőteljes, nyers vagy kevert színek, színfelületek önmagukban és összhatásukban is jelzik ezt. Lényegében azt is mondhatjuk, hogy ezek határozzák meg a festmény tárgyát, témáját, attól függően, hogy hol és hogyan helyezkednek el a kép szerkezetében, kompozíciójában. Nem ritka, amikor hasonló vagy közel hasonló szögből festi meg ugyanazt az udvar-, ház- vagy tájrészletet, ám azok hangulata, színvilága mindig más. Minden esetben Major pillanatnyi lelkiállapotának, hangulatának függvényei. A kiállított festmények képi kifejezésmódja zömmel figuratív, és a képek architektúrája egyértelműen a színekkel tudatosan „építkező” Major Barnára utalnak. A 22 alkotás színhatásának összképe viszonylag komor, drámai, ám ezt a hatást számos élénk, már-már a „fény festőinek”, az impresszionistáknak a színvilágát is megidéző kép oldja. Ugyanakkor egy-egy alkotáson belül is tetten érhető ez a kettős színhatás. A sötét, nyomasztó alaptónusú Hold az ablakon keresztül című festményen, a Hold korongja teremt rendet, úgy, hogy mintegy ellenpontként a bezártság mellé rendeli a szabadságot jelentő végtelen univerzumot. A kiállítás címe Álmaim. Arra a titokzatos élményre, az álomra utal, amelyben mindenkinek része volt, és amelynek jelentése, létrejöttének módja, oka még nem tisztázott. Az álom lényege, minősége, milyensége láthatóan mélyen foglalkoztatta a festőt. Egy nagyon szűkszavú meghatározás szerint az álom nem más, mint alvás közben, az agyon átfutó érzések, hangok, gondolatok, képek összessége, illetve ezeknek azon része, amelyekre éber állapotban emlékszünk. Major álmainak képi világa zömmel otthoni környezetének részleteiből, ritka esetben máshol fellelhető táj- és valóságelemekből épül fel. Álmaiból kiválaszt egy-egy számára kellemes vagy kellemetlen pillanatot, ami valójában egy virtuális kép, álomréteg. Ezt aztán – hála tehetségének – látvánnyá, festménnyé konvertálja, amit elénk tár, megoszt velünk. E képek láttán, az „álomfestés” kapcsán, néhányunkban olyan kérdések is megfogalmazódnak, mint: Van-e kapcsolat valóság és álom között? Kiragadható-e az álomból egy pillanat? Lehetséges-e festmény formájában megörökíteni azt a pillanatot? A válasz igen. Erre bizonyíték a csendes farkaslaki kiállítása. A cikk a Hargita Népe március 9-i számában jelent meg.