Tavaszhó derekán, az idei szeszélyes április 18. napján az Erdélyi Kárpát-Egyesület Csíkszéki osztályának szervezésében, Nagy Attila vezetésével Patakország egy csodaszép szegletébe túráztunk a Jávárdi száda (865 m) – Hutupó sarka (1342 m) – Jávárdi-tető (1444 m) – Jávárdi völgye – Jávárdi száda útvonalon. Az időjósok esőt ígértek a nap második felére, ennek ellenére mégis útnak indultunk, és bizony egyáltalán nem bántuk meg, annyi nagyszerű élményben volt részünk. Miután közel 50 km-t autóztunk, egy 13 km-es szakaszt jártunk be gyalogosan Jávárdi szádától indulva, majd ugyanide visszaérkezve egy szép körtúra formájában. Háromszéki túratársak is csatlakoztak csapatunkhoz, akikkel jó volt újra találkozni. Egy darabig követtük a patak vonalát, házak között, az előttünk magasodó Naskalat-havas tetejét kémlelve, elhaladtunk a Herman-sziklák alatt, amelyek az út jobb oldalán tornyosultak, majd kissé fennebb, a Szent Antal-kápolna szomszédságában nekivágtunk a hirtelen emelkedő oldalaknak. Utunk első szakaszán egy aránylag rövid távon jó 500 m-es szintkülönbséget hagytunk magunk mögött. Hűvös szél fújt, mégsem fáztunk, bekapcsolt a belső fűtőberendezés, ahogy kapaszkodtunk kifelé a meredek hegyháton, s amint haladtunk felfelé, mind jobban nyílt ki alattunk a táj, mind többet és többet mutatott magából, a patakvölgyek és a környező hegyvonulatok is egyre szebben kezdtek látszani. Patakország tetején még tartja magát a tél, a Naskalat gerincét fehér hótakaró borítja, az alsóbb régiókat is kiterjedt hófoltok uralják még, sok helyen csak most kezdtek nyílni a hóvirágok, a pirosló hunyorokkal együtt jól megférnek egy terepen, a kis kék csillagvirágok és lila színben pompázó sáfrányok még összehúzódva várják a simogató napsütést. Túravezetőnk ezúttal is szívesen megosztotta alapos ismereteit, minden pihenő alkalmával körbenéztünk és felleltároztuk a szemünk előtt sorakozó hófödte hegyvonulatokat és az általuk körülölelt patakvölgyeket a szélrózsa minden irányába. A Jávárdi-patak folyásával szemközti oldalon az Orodik havasa magasodik, hosszan végighúzódva Hidegség pataka felett. Hutupó sarka felé haladva Barackos patakát csodálhattuk madártávlatból, és mindenfelé, amerre csak jártunk, a tájba szépen belesimuló kalibák csodálatos világát, a gyimesi táj jellegzetes elemeit. Az egyik ilyen faépítményt, egy hegyi szénatárolót csodálatos hóvirágszőnyeg vette körül, ennek látványa lenyűgöző volt. Fennebb haladva még tartotta magát a tél, helyenként összefüggő hóréteg volt, máshol hófoltok és hóvirágmezők váltogatták egymást. Az utolsó emelkedő előtt, egy szélvédett részen ebédszünetet tartottunk, de nem időztünk túl sokat, mert bizony a hideg hamar belénk költözött, és alig vártuk, hogy újra megmozgathassuk magunkat. Pár száz méter, egy enyhe sziklás terep, és elértük mai túránk legmagasabb pontját, az 1444 m tengerszint feletti magasságban található Jávárdi-tetőt. Innen ereszkedve előttünk a Fekete-Rez, Gyergyói-havasok tűntek fel, tőlünk jobbra a Terkő-hegység meg a Nagyhagymás és a Kis-Békás felhőkbe vesző sziklavilága. Érdemes nyáridőben is felkeresni ezeket a helyeket, mert az elénk táruló panoráma csodálatos innen körültekintve. Ahogy az alacsonyabb régiók felé vettük az irányt, egyre több sáfrány kezdett megjelenni, szép élénk színekkel ékesítve a megfakult gyepet. Lefelé tartottunk, a Porcelánkő irányába, ahol csodálatos sziklákkal tűzdelt mesevilágba érkeztünk. Büszkén magasodó sziklatorony, tövében egy nyári szállással, tavaszi virágokkal ékesített tisztáson, kicsivel arrébb egy kis meseházikó az apró, fehér mészkősziklák közepén, melyek úgy sorakoztak a ház körül mint valami elvarázsolt, legelésző juhnyáj, aztán lennebb egy Noé bárkájára hasonlító sziklaformáció, amelynek tetején úgy állnak sorba a fenyők, mint valami túlélők. Alattunk a Jávárdi pataka, szép fehér teknőben, sebesen, fodrosan tart a Zúgó-vízesés felé, sok szép kő pihen a medrében és a partján, megérne ez is egy hosszabb időzést, kincskeresést. A bővizű patakon izgalmas az átkelés, mindenki máshol próbálkozik, a számára kézenfekvőbb megoldást választja, és végül mindannyian merülés nélkül átjutunk a túlsó partra. További váratlan fordulatokban van részünk, a patak partján apró szőrgombóc mozgolódik, fehér galléros barna bundában a mezítlábas medvepásztor idei bocsa bóklászik a vízparton. Egyikünk sem látott testközelből még ilyen apró medvebocsot, mégis igyekszünk mihamarabb továbbállni, mivel nem veszélytelen az ilyen találkozás, tudva azt, hogy az anyamedve ott lehet valahol a közelben. Haladunk tovább, szapora léptekkel lefelé a Jávárdi-völgyén, és nemsokára elérjük a gyönyörű zúgót, a fehéren aláhulló vízfüggönyt. A vízesés aljában pihenőhely van kialakítva, jó itt elidőzni, csodálni a természet szépségét, erejét. Innen nem messze, ahogy beérünk a lakott területre, megjelennek az első, jellegzetes, kékre festett, tornácos faházak, és enyhe permettel közeledik a beígért eső is. A napnak jórészt még csak a felénél járunk, de máris rengeteg jó dologban, lélekmelegítőben volt részünk, és az is öröm, hogy megázás nélkül járhattuk végig a tervezett útvonalat. Mindannyian elégedetten nyugtáztuk, hogy élménydús napunk volt, kár lett volna kihagyni ezt a mai túrát, amiért köszönet jár tapasztalt túravezetőnknek.

Péterffy Ágnes-Katalin, Csíkszereda