– Idén is megszervezik a Székely szabadság napját. Mit üzen az esemény a székelyeknek, általában a magyaroknak, a románoknak és a világnak? Mit kell tudni az idei rendezvényről? Lesz-e eltérés az elmúlt évekhez képest a szervezésben, illetve lesznek-e neves meghívottak?

– A Székely szabadság napja az autonómiatörekvés állandóságát, a közösségi törekvés stabilitását üzeni mindenkinek. Itt élünk, itt akarunk élni, és szabadon. Az emberek békére és biztonságra vágynak, és természetes igény mindenkinél, hogy szebb, jobb jövőt szeretne a gyermekei számára. Ezek az általános emberi igények Székelyföldön – ahol egy tömbben nagy lélekszámú magyar közösség él –, az autonómia keretei között érvényesíthetők. Az idei rendezvény szervezése során ütköztünk újra olyan akadályokba, amelyekről azt hittük korábban, hogy ezeket már elhárítottuk, hiszen 2014 után perek sokaságát nyertük meg annak érdekében, hogy a székelység gyülekezési jogát és szólásszabadságát érvényesíteni tudjuk. A rendezvényen jelen lesznek és felszólalnak katalán és baszk barátaink. Lényegében hagyományt folytatunk, amely a minket összekötő kapocsra épül. Ez a kapocs a nemzetközi jog egyik fontos alapelve, a népek önrendelkezési joga.

– Lelkesítő, erőt adó hatással bír-e a megmozdulás a székely emberre, az elöl­járókra, önkormányzatokra? Tapasztalható-e egyfajta tömegtámogatás, úgymond „kicsitől a nagyig”?

– Szándékaink szerint a megmozdulásnak lelkesítőnek kell lennie, hiszen fontos az autonómiatörekvés mozgalmi erejének fenntartása és fejlesztése. De ha ezen a kérdésen elgondolkozunk, akkor felidézhetjük 1764 januárját, amikor hétszáz háromszéki székely indult el Csíkba, hogy megsegítse az erdőben bujkáló csíki székelyeket, akik megtagadták az eskütételt és fegyverfogást. Megpróbálom elképzelni azt a menetet, hóban, fagyban, a szekérre rakott takarmánnyal a lovaknak, és kérdezem: gondolt-e valaki arra, hogy ez az út hogyan fog hatni a székelyekre, megmarad-e a történelemben? Lesz-e lelkesítő ereje? Egy biztos: az a hétszáz háromszéki székely azt tudta, hogy menni kell. Azt nem tudhatták, hányan fognak hazatérni, sokan ottvesztek a madéfalvi veszedelemben. Ma nincs ilyen kockázat, de amikor feladatok vannak, akkor azt ma is el kell végezni, függetlenül attól, hogy lesz-e annak lelkesítő ereje vagy nyoma a történelemben.

– Bír-e nyomásgyakorló erővel az évről évre megszervezett, nagy tömegeket megmozgató esemény a román politikai hatalomra? Nem fárad bele a magyar közösség, a látszólagos eredménytelenségbe – bár tettek apró lépéseket – az autonómiaküzdelem terén? Mi az, ami hosszú távon fenntarthatja a lelkesedést?

– Idegenkedem a nyomásgyakorlás szótól. Nekünk józan érveink vannak, amelyek a székely közösség javát, de Romániát is szolgálják. Azon a kérdésen, hogy belefárad-e a magyar közösség a látszólagos eredménytelenségbe, többször elgondolkoztunk. Meggyőződésem, hogy hit és eszmények nélkül egyetlen közösség sem maradhat meg, és mi mindannyian azt szeretnénk, ha az erdélyi magyar közösség megmaradna. Ehhez elengedhetetlen, hogy legyen egy közösségi cél, és az emberek bízzanak egymásban. Ami hosszú távon fenntarthatja a lelkesedést, az a közösségi életösztön. És ez a legnehezebb kérdés, a legnagyobb kihívás egy olyan társadalomban, amelyben a népesség lélekszáma évről
évre csökken. Szeretném tudni én magam is a választ, hogy ezen miként lehetne változtatni? Ehhez kell egy összetett terv, amely az élet minden területére kiterjed, de nem egy ember vagy egy szervezet gondja és felelőssége. Egyházak, politikai képviselet, tanárok, lelkészek, papok, írók, költők, színészek kell munkálkodjanak azon, hogy a közösségi életösztön ne hunyjon ki.

– Nemrég úgy fogalmazott, kihívást jelent az auto­nómiastatútumot beterjesztőknek a nyílt vagy burkolt magyar nyelvű ellenpropaganda. Mit ért ezalatt? Mit kell, vagy mit lehet ez ellen tenni?

– Ha a mi küzdelmünkre azt mondják, hogy szélmalomharc, a rendezvényeinkre, hogy pótcselekvés, az autonómiára meg azt, hogy álmodozás, akkor ezeknek van egy negatív üzenete, amely rombolja a közösség összetartását. Én megbékültem már azzal, hogy ez belefér a szólásszabadságba és sikeres közösségeken belül is vannak örök pesszimisták, mi több, destruktív személyiségek. Ezzel együtt kell élni.

– 2023 decemberében ötödik alkalommal került a parlament elé Székelyföld auto­nó­miastatútuma. Nemrég korainak nevezte meghatározni a statútum hatodik alkalommal történő benyújtásának idejét, és úgy látja, hogy azt a választások után, 2024 és 2028 között kellene megtenni. Miért gondolja, hogy csak a választások után kerülhet erre sor? A választási kampányokat nem lehet eredményesen kihasználni az autonómiaküzdelem terén?

– Van logikája annak, hogy egy választás után, amelynek során változik a törvényhozás összetétele, morális kötelességként jelenik meg, hogy újra meg kell próbálni. Persze, lehet ezzel vitatkozni, hiszen mandátum közben is lehet konferenciákat szervezni és népszerűsíteni az autonómia előnyeit. Húsz évvel ezelőtt a szubszidiaritás ismeretlen kifejezés volt a román közéletben, ma már a sajtó, a politikai elit igen gyakran használja és hasznosnak ítéli. Az autonómia pedig nem más, mint a szubszidiaritás elvének alkalmazása egy nemzeti közösségre vagy egy régióra.