Hirdetés

Ismertették a lakossággal a helyi fejlesztési terveket Gyergyóalfaluban

HN-információ
Falugyűlésen ismertették a gyergyóalfalviakkal a településen tavaly zajlott fejlesztések részleteit, ugyanakkor az idei rövid távú, valamint a következő éveket meghatározó közép és hosszú távú terveket is bemutatták a községvezetők. Gyergyóalfalu önkormányzata 17 400 000 lejből gazdálkodott tavaly – közölte Gáll Szabolcs polgármester az érdeklődőkkel a vasárnapi falugyűlésen. Mint mondta, 6 298 000 lejt szereztek pályázatokból, 8 417 000 lej központi és megyei visszaosztásból származik, míg 2 686 000 lej saját jövedelme volt a községnek. A kiadásokat is ismertették: 8 657 000 lej adminisztrációs és anyagi költségről és 8 609 000 lejnyi beruházásról számoltak be. A megvalósítások közé sorolták a község belső és mezei útjainak rendbetételét, a szennyvízhálózat bővítését, a Mikó-kúria és a kultúrház felújítását, valamint  egy tűzoltóautó beszerzését. Kiemelték az új játszótér építését, amelyhez területet is vásárolt az önkormányzat. A gáz bevezetését tervezik a községben – erről is szó esett a falugyűlésen. Idén elsőként a tervek készülnek el, a kivitelezést pályázati forrásokból végezik el. A polgármester arra biztatta a helybélieket, jelezzék rácsatlakozási igényüket, hiszen a pályázat ennek díját is tartalmazza majd. Arra kérte a helyieket, hogy ne szalasszák el az egyedülálló alkalmat. A hétvégi házak tulajdonosaihoz is szólt, akik a villanyáram bevezetését igényelnék, nekik azt javasolta, hogy a hálózatbővítésére vonatkozó kérésük legyen jól megalapozott. Ivóvíz- és  szennyvízhálózat-bővítési, járdaépítési terveit is ismertette a községvezetés, és azt is közölték: matricás rendszert vezetnek be a községben a hulladékgazdálkodásban. Mint mondták, továbbra is olcsó lesz a szolgáltatás más településekhez viszonyítva, de próbálják ösztönözni a lakosságot, hogy kevesebb hulladékot termeljenek. Diagramokkal ábrázolták, hogy a környék települései között az alfalviak termelik a legtöbb hulladékot: egy személy több mint 122 kilogrammot 2020-ban. Emiatt is szorgalmazzák a szelektív hulladékgyűjtést. Bege László Balázs alpolgármester aprólékosan el is magyarázta, hogyan kell szétválogatni a hulladékot, mit hol lehet leadni, illetve, hogy mit szállít el a hulladékgazdálkodással megbízott cég. A vízszolgáltatás is új rendszerben működik a községben, január közepétől ezt a gyergyóújfaluval közösen létrehozott Aquaserv Maros Kft. végzi. Ennek kapcsán is közöltek egy sor tudnivalót az alfalviakkal. Főleg a mérőműszerek fontosságára hívták fel a figyelmet, kérték, hogy mindenki szereltessen vízórát, hiszen egy gazdaságosabb lesz, mint az általány díjas fizetési rendszer. A községvezetés nehezményezte továbbá, hogy sokan az esővizet a szennyvízhálózatba vezetik el, ezek mihamarabb felszámolását kérték az alfalviaktól. Az élőben közvetített falugyűlésen a helybéliek kérdéseire is válaszoltak az elöljárók, tisztáztak minden felmerült problémát.

Barabás-Pál Hajnalka



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!