Intelmek elemezve
„Nemcsak olvasmányélményként fogadd az olvasott jó könyvet, hanem tanulmányként is. Vedd értelmét.”
Esorok szerzőjét követve én is ezt tanácsolom azoknak, akiknek talán lesz türelmük az alábbi pár sort elolvasni. Rátérek a tárgyra, mely mindig aktuális. Azt el lehet fogadni semmi vita nélkül, hogy a haladás, fejlődés megvalósításához az emberek segítségére van szükség. Tehát ennek érdekében társadalmunk minden tagja együtt kell éljen, haladjon e földi világban, sorsában: gondokban, sikertelenségekben és örömökben. Ezt függetlenül nemtől, kortól, vallási hovatartozástól, társadalmi pozíciótól, nemzeti eredettől, sőt politikai felfogástól – kötelességként kell elfogadnunk. Érdekeink, ha nem közösek – nincs egység –, nem lehet fejlődésről beszélni, jobban mondva csak beszélni lehet, de megvalósítani képtelenség.
Ez nem újdonság. Hosszú idők ezt bizonyítják, de mindig okoskodik az ember: a régiek nem beválóak, új felfogás után kutat. Valóban ez nem is helytelen, sőt rendjén van. De sok esetben az alkalmazással van baj. Sok vita, huzavona, pletyka stb. után esetleg rájövünk hibáinkra. Talán sikerül a megoldás, de az is lehet, hogy még sikertelenebbül járunk el… ez pedig időbe és pénzbe kerül, csak veszteséget jelent. Nincs szükségünk hosszas elemzésre, rájövünk ennek is az okára: legtöbb esetben a hozzá nem értés. Szakképzett, gyakorlattal rendelkező, érdekelt személyek a vezető körökben. Tehát ezek hiánya! Amíg e személyek kinevezése fentről történik, lehetetlen javulást elérni. Gyakorlatból tudjuk, mit is jelent egy adott munkahelyen kitűnően dolgozni, jó eredményekkel és innen vezető beosztásban folytatni ugyanabban a szakmában. Más körből, szakmából átvezényelt, áthelyezett, bármilyen jól felkészült, jóakaratú személy is legyen az, vezető pozícióba jutása csak hátránnyal tud kezdődni, és talán folytatódni is. Tehát ez a megoldás nem lehet elfogadható.
Nem kívánnék unalmassá válni a fent említett intelmeim elemzéseivel, ne is tartsanak okoskodónak, de véleményem szerint nem helytelen embertársaink véleményében osztozni annak érdekében, hogy a helyes úton járjunk. Ezt tehetnék sok esetben az erre jogosult választottjaink, a sok értelmetlen pletyka és egymás ellen való uszítás helyett.
Társadalmi, polgári nevelésre van szükségünk: ezeket követve, helyesen alkalmazva esélyünk van társadalmunk fejlődési színvonalán javítani. Értelemmel értelmes jövőt építhetünk! Úgy legyen.
Kósa Gergely, Csíkszereda
[box type="shadow" ]Levélbontás oldalunkon az írásokat, leveleket szerzőik előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, esetenként rövidítve jelentetjük meg. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőségével.[/box]