Hirdetés

Indulhat a kulturális pályázati program

Rögzülni látszik a székelyudvarhelyi havi önkormányzati ülések új forgatókönyve: az első felvonás többnyire a szejkefürdői ügyek boncolgatása. Az üdülőtelepen a négy évvel ezelőtt elkészült közműhálózat még mindig nem működik, és az ígéretek ellenére még további hónapokon belül nem is fog. Természetesen egyéb fontos és sürgős ügyekben is döntöttek a képviselők csütörtökön a városházán.

Asztalos Ágnes
Becsült olvasási idő: 5 perc
Indulhat a kulturális pályázati program
Több fejlesztés terve is napirendre került. Munkában a testület Fotó: Hodgyai István

A korábbi viták alkalmával az önkormányzati képviselők nyomására március végét jelölték meg határidőnek, ameddig a polgármesteri hivatalnak olyan állapotba kell hoznia a szejkefürdői víz- és csatornahálózat gondjainak megoldását, hogy indulhasson a konkrét rendbetétele a 2019-ben elkészült és azóta sem átvett beruházásnak. 

Hodgyai István

Ördögi kör
A csütörtök délelőtti tanácsülésen a Bíró Jolán és Berde Zoltán önkormányzati képviselők, Kovács Attila, a fejlesztési és beruházási igazgatóság vezetője, valamint Gálfi Árpád polgármester szóváltásából nagyjából kiderült, hogy elkészült a módosításokhoz szükséges dokumentáció, megvan az új tűzvédelmi engedély, de még sok egyéb lépés hátra van, mire a munka elkezdődhet, ami körülbelül három hónapot vesz majd igénybe. A kérdésre, miszerint mikor fog folyni a víz a Szejkén, továbbra sincs egyértelmű válasz, ahogy arra sem, hogy a hálózat átvételéhez, működésbe helyezéshez szükséges beavatkozások elvégzése, az új engedélyek beszerzése pontosan mennyi pénzébe kerül a városnak. A polgármester lakonikusan válaszolt az RMDSZ-es Berde kérdésére: ő végzi a dolgát, nem válaszolgat. A Szejke kapcsán a gyógyfürdő újraindításának kérdése is felmerült, amit a beruházási igazgatóság az önkormányzat és egy magánbefektető együttműködésével lát megvalósíthatónak. Pályázni nehézkes, mert egyelőre a Szejkefürdő nem minősül turisztikai övezetnek, ezt kérni pedig addig nem lehet, amíg nincs működő közműhálózat. Ezzel vissza is került a vita a kiindulóponthoz.

Hodgyai István

Drágulás és egyebek
A továbbiakban kiegészítették a Haáz Rezső Múzeum költségvetését több mint 200 ezer lejjel, amely magyarországi támogatásokból érkezett az intézményhez. Jóváhagyást kért a múzeum bizonyos kiadványok árának emelésére, továbbá 35 lejről 45 lejre növelték a kültéri régészeti munkák órabérét.

Elfogadták az Urbana Rt. idei büdzséjét is, a városgazdálkodási vállalat tervében 12,6 millió lej szerepel, amelynek valamivel több mint felét a hivataltól kapott különböző szubvenciók teszik ki. Mint kiderült, 381 ezer lejes profittal számolnak erre az évre.
A testület rábólintott a kulturális tevékenységet folytató nonprofit szervezeteknek szóló pályázati program részleteire is. Idén saját költségvetésből erre a célra 300 ezer lejt szán a város, egy szervezet 3000 – 30 000 lej közötti összegre pályázhat. Fontos újdonság, hogy a székelyudvarhelyi civilek máshol megvalósuló tevékenységre is kérhetnek támogatást, a leadási időszak április 4-től május 5-ig tart. Változik továbbá az ifjúsági lakások eladási szabályzata Székelyudvarhelyen, ami drágulást is jelent.

Beruházások és fejlesztések
Első alkalommal listázták a város magántulajdonát, a testület képviselői ezt is megszavazták. Néhány utca nevet kapott: Menta, Levendula és Székely elnevezéseket fogadtak el a tanácsosok. Végül több fejlesztést, beruházást tartalmazó határozattervezet kellett megvitatnia az önkormányzatnak. Megszavazták két játszótér felújítására (a Téglavetők és Virradat bejárat létesítményeiről van szó, összesen több mint két és fél millió lej lenne a költség), valamint a szejkefürdői mofetta korszerűsítésére vonatkozó gazdasági, technikai dokumentációját. Ez utóbbi terveit Csíki Barna építész készítette el, a megvalósítás mintegy két és fél millió lejbe kerülne, de előtte még egy bizonyos terület kisajátítására lesz szükség. Készülnek a Mihai Eminescu utca teljes felújítására és a Dózsa György utca korszerűsítésére az Anghel Saligny program támogatásával, illetve egy új bölcsőde építésére, ennek a területét át kellett adni az Országos Beruházási Ügynökségnek. Tervbe vette ugyanakkor a város a Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola B épületének korszerűsítését és bővítését, elkészült a beruházás gazdasági-technikai dokumentációja, ezt is jóváhagyták az önkormányzati képviselők, a több mint 35 millió lejes beruházás költségeire pályázni készül a város.

Végül a bő kétórás ülés végén László Szabolcs, a Helyi Rendőrség igazgatója számolt be az általa vezetett testület tavalyi tevékenységéről.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!