Hirdetés

Indul az esettanulmány-verseny

HN-információ
Lezárult a jelentkezési határidő az Erdély Pitch esettanulmányi versenyre. Az első ízben megszervezett programra közgazdászok, marketingesek, programozók és reklámgrafikusok csatlakozását várták. Az OTP Bank Románia által szervezett esemény bemutatkozási lehetőséget teremt a romániai szakemberek számára. Mint arról már korábban beszámoltunk, először veszi kezdetét az OTP Bank Románia által szervezett Erdély Pitch esettanulmány-verseny, amelynek szabályzata szerint négy-öt fős csapatok mérhetik össze tudásukat. A teljes mértékben online zajló kihívásra tetszőleges település színeiben lehetett jelentkezni, és a lokálisan releváns feladatokra épülő verseny fődíja 5000 euró. Farkas Csilla, az OTP Bank Románia kommunikációs szakembere értesítette lapunkat a határidő lezárásáról. Megtudtuk: összesen tíz csapat vesz részt az esettanulmányi versenyben. – Érkezett regisztráció Csíkszeredából, Székelyudvarhelyről, Ma­ros­vásárhelyről, Zilahról, sőt még Diószegről is – tudtuk meg. A szabályzat szerint minden csapat kiválasztott egy tetszőleges civil szervezetet, hiszen az OTP Bank Románia az 5000 eurós jutalom mellett további 3000 euróval támogatja a győztesek által megnevezett egyesületet. A legtöbb jelentkező Székely­udvarhelyről csatlakozott a felhíváshoz, hiszen négy csapat is jelezte részvételi szándékát. Kolozsvárról két csapat kapcsolódott be a versenybe, Zilahról, Diószegről és Csíkszeredából pedig egy-egy, szakemberekből álló társaság résztvevője a kiírásnak. A közgazdászból, marketingesből, programozóból és reklámgrafikusból álló csapatok első feladata kommunikációs kampány kidolgozása, amelyet az általuk kiválasztott település önkormányzata hirdet meg. A tematika teljesen nyitott, a feladvány lényege, hogy a megoldásokkal nagyobb érdeklődés alakuljon ki az adott település iránt, ezáltal potenciális befektetőket is vonzva a helységbe. Keresztes Bea


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!