borús égbolt
Így múlik pontosan
Látjátok, feleim, véget ért ez is. Meghalt a király, éljen a király! Kiszáradtak a pecsétpárnák, megszámláltattak a szavazatok. Megsárgulnak a kerítésen, villanyoszlopon felejtett plakátok, és a turkáló kirakatából sem küldi felénk senki cinkos plakátmosolyát. Nyugodjon le mindenki. Újra köszönnek majd azok, akik egy ideig nem, és újra nem köszönnek, akik nemrég hangosan, és előre. Megritkulnak a meghívók, beszámolók, közlemények, események, rendezvények. Kevesebbet avatnak, még kevesebbet szavalnak. Szendereghetnek majd a székben a megvalósítók, velük alhatnak tanácsosaik. Nem kell zsebre vágni az Idegen szavak szótárát, hogy megfejtsük, mit jelent a diverzifikálás, orientáció, rehabilitáció, funkció, nonkonfiguratív (sic!). Nem lesz több közönség nélküli közönségtalálkozó, nem akar koccintani velünk a dzsesszkoncerten, író-olvasó találkozón az, akiről a kultúra mindig is úgy hullt le, mint ruha másról a boldog szerelemben. Nem kell választottjainknak naponta szajkózni, mit tettek, mit tesznek, és mit tennének, ha megpecsételnénk. Újra kilyukad az aszfaltra sebtében vetett folt, lehullik a vakolat és álarc. Nem lesz már érdekes, hogy ki mit tett tavaly nyáron, hol pipázott, hol vadászott, milyen bakot lőtt, ki volt cimborája, és az sem lesz pár évig fontos, hogy miért másokkal parolázik most. Nem szaporodik mint költő fogában az idegen anyag a névtelen bejelentők, feljelentők, kijelentők, mindent jobban tudók, megmondók, tényfeltárók és mindent tagadók tábora. A kampányígéretek pedig, ahogy eddig, libasorban felosonnak a padlásra, hogy majd négy év múlva újra lejöjjenek onnan. Kicsit pókhálósan, de leporolásra készen. Akkor újra előkerül a pecsét és a párna, és újra számítanak ránk a mostani győzők és legyőzöttek. Ahogy mi is számítunk majd. A józan eszünkre. Mert ezen múlik majd. Pontosan.
Lázár Emese
