Hirdetés

Igazgatói versenyvizsga a tanügyben

HN-információ
Tegnap reggel rajtolt az iratkozás a tanintézmények igazgatói és aligazgatói tisztségeinek elnyeréséért meghirdetett versenyvizsgára. Megyénkben közel 200 vezetői állás vár elfoglalásra. Aszaktárca külön internetes platformot hozott létre az iratkozáshoz, a szükséges dokumentációt is online kell benyújtani azoknak, akik vezetői tisztségre pályáznak. A dossziék feltöltésének határideje szeptember 26. A versenyvizsgát korábban felfüggesztette a kormány, mivel egy, a megszervezését szabályozó törvényt módosító rendeletet bocsátott ki, végül a Hivatalos Közlönyben is megjelent rendelkezés értelmében veszélyhelyzet idején is szervezhető versenyvizsga az üres vezetői helyek betöltésére. Megyénkben 131 igazgatói és 61 aligazgatói állásra hirdette meg a tanfelügyelőség a vizsgát, honlapjukon bárki megtekintheti a szabad állások listáját. Ezek között van olyan, ahol lemondott a korábbi vezető, illetve a legtöbb iskolában, napköziben ideiglenes kinevezéssel működött az igazgató, illetve az aligazgató, vagy éppen lejárt a mandátumuk. A tanfelügyelőség tájékoztatása szerint az írásbeli vizsga október 15-én lesz. Rövid interjúra is behívják a jelentkezőket, és a döntésben a benyújtott önéletrajz is szerepet játszik. A beszélgetéseket november 15. és december 8. között ejtik meg a tanfelügyelőség által megjelölt helyszínen.

Asztalos Ágnes



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!