Hirdetés

Idén új tetőszerkezet kerül az épületre

HN-információ
Nem kell tovább várniuk a csobotfalvi lakosoknak, néhány hete elkezdődött a helyi kultúrház régen megígért felújítása. Füleki Zoltán alpolgármester szerint a közbeszerzési eljáráson kivitelezési szerződést nyert építkezési vállalkozónak hat hónap alatt kell befejeznie a megvalósíthatósági tanulmányban rögzített munkálatokat. [caption id="attachment_57545" align="aligncenter" width="1000"] Évek óta várnak a felújításra. Elindult a folyamat Fotó: László F. Csaba[/caption] A csobotfalvi kultúrház még a 60-as évek végén épült közösségi kezdeményezésnek köszönhetően. Felújítása régóta probléma, az épület tetőszerkezete ugyanis az évek múlásával egyre rosszabb állapotba került, az ablakok régiek és több ablakszem betört, nincs használható vízhálózata, és a kanalizálást is ideiglenesen oldotta meg a helyi közbirtokosság. – Körülbelül egy hónapja dolgozik már a kivitelező az épületben. Elsőként a kultúrház melletti ideiglenes lefödést bontották el, amit raktárhelyiségként használtunk, és helyére az épület szerkezetéhez illeszkedő toldást építettek, amiben, a későbbiekben irodahelyiség öltözők és kazán is elfér – tudtuk meg a csobotfalvi közbirtokosság elnökétől, Gecző Tibortól. Gecző szerint a kultúrház színpadszerkezetét is elbontotta a kivitelező, ennek újraépítése előtt pedig a színpad alatti teret kihasználva egy új helyiséget alakít ki az építkezési vállalkozó. Füleki Zoltán alpolgármester elmondta: a kivitelező azt ígérte, hogy még idén elkészíti az épület új tetőszerkezetét, mivel a régi annyira megrongálódott, hogy a kultúrház mennyezete folyamatosan be van ázva és omlásnak indult. – Lesz még munka ezt követően is: a nyílászárókat és az épület villany- és fűtéshálózatát is ki kell cserélnie a kivitelezőnek. Ezenfelül hőszigetelni is kell a kultúrházat – részletezte a közbirtokossági elnök. Nincs előrelépés azonban a zsögödi kultúrház ügyében. Az épületben most már egy éve gombairtóval van beszórva a fertőzött színpad és a padlófelület. Az alpolgármester szerint bár az önkormányzat az elmúlt időszakban háromszor írta ki közbeszerzési eljárásra a szükséges munkálatokat – a színpad és a padlózat kicserélését –, mindeddig nem volt jelentkező. Jelenleg is folyamatban van a legújabb közbeszerzés. Pál Bíborka


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!