Hirdetés


Mérleget vont a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár

Töretlen olvasókedv járvány idején

Fotó: László F. Csaba

Az elmúlt évben a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárnak kijutott a nehézségekből, de mindenre találtak megoldást. Legalábbis Gyulai Arthur, a könyvtár igazgatója szerint, aki elmondta: a járványhelyzet ellenére sem csappant az olvasókedv. Igaz ugyan, hogy a könyvtár megszokott rendezvényeinek megszervezésére rányomta bélyegét a koronavírus-járvány, alapjában véve így is jó évet zártak.

 Gyulai Arthur a Hargita Népének úgy fogalmazott: a könyvtár nehézségekkel és kihívásokkal teli évet zárt, viszont minden akadályt leküzdöttek.
– A tavaszi járvány kitörése óta is folyamatosan dolgoztunk. Igaz, a közönség kiszolgálását kénytelenek voltunk korlátozni, de a háttérmunkálatokra nagy hangsúlyt fektettünk. Online tartalmakat bővítettünk, dokumentumokat digitalizáltunk, ren­deztük sorainkat, így ebből a szempontból kapóra jött a „leállás,” az átszerveződés – fejtette ki a könyvtárigazgató. Hozzáfűzte: negatívumként könyveli el, hogy az olvasók nem tudták teljes mértékben igénybe venni a könyvtár szolgáltatásait.
– Bizonyos szolgáltatásokat korlátoznunk kellett, de bízom benne, hogy rövid időn belül véget ér a járványhelyzet, és akkor újra képesek leszünk biztosítani teljes körű szolgáltatásainkat – adott hangot bizakodásának Gyulai Artúr. Továbbá elmondta: az újabb és újabb járványügyi rendeletekhez, illetve az általuk előidézett helyzethez a könyvtárnak is alkalmazkodnia kellett. Ezért belépés előtt megmérték a látogatók lázát, korlátozták a könyvtárban egy időben tartózkodó személyek számát, fertőtlenítették a kölcsönzésből visszahozott könyveket, majd karanténba helyezték azokat. Ezenkívül fejtörést okozott az olvasók megfelelő elkülönítése a könyvtári személyzettől, a járvány a könyvtár munkatársait korábban nem ismert helyzetek elé állította. A fent említett intézkedések márciustól folyamatosan jelen vannak a könyvtár életében. 
– Halasztást nem tűrő, szinte azonnali megoldásokat kellett találnunk, de úgy gondolom, siker-rel vettünk minden jelentkező akadályt – fűzte hozzá Gyulai Arthur.

Digitalizált dokumentumok 
A Kájoni János Megyei Könyvtár gyűjteményeiből jelentős mennyiségű dokumentum érhető el digitalizált formában. Az igazgató elmondta: 2020-ban mintegy 15 ezer oldalnyi kiadványt digitalizáltak – elsősorban könyveket és folyóiratokat – amelyek részben online is elérhetők, illetve a könyvtárban tanulmányozhatók. Mindebből jelentős mennyiséget tesz ki a Hargita Népe és lapelődje, a Hargita évfolyamainak digitalizált gyűjteménye.  Mindemellett kérésre is digitalizáltak, többnyire tudományos cikkeket, publikációkat.
– Célunk a digitalizálás révén egyrészt könnyebben elérhetővé tenni a nyilvánosság számára a regionális, helyismereti-helytörténeti szempontból értéket képviselő kiadványokat, amelyek egy része ma már ritkaságnak számít, ezért nehezen hozzáférhető, másrészt segíteni ezáltal is a tudományos kutatásokat – hangsúlyozta Gyulai Arthur. Hozzáfűzte a Hargita Népe archívuma esetében azt szeretné, ha digitalizálni tudnák a teljes gyűjteményt 2020-ig, majd ezt követően mind elérhetővé tennék a világhálón.
Az igazgató ugyanakkor úgy véli: a csíkszeredai megyei könyvtár fontos szerepet játszik a tér-ség, sőt az egész megye könyvtárainak a hétköznapjaiban. 
– Metodikai központ vagyunk, vagyis szakmai szempontból hozzánk tartozik minden községi és városi könyvtár, adott esetben mi látjuk el ezeket az intézményeket szakmai tanáccsal. Nagyon sok könyvtár ebben a vírusos időszakban végezte a könyvek leltározását, ebben is próbál-tunk segítséget nyújtani. Igencsak jó kapcsolatot ápolunk szinte az összes könyvtárral és ott dolgozó kollégával. Ezzel egy időben irányításunkkal több települési könyvtárban működnek a „Cod Kids” programozó gyerekklubok – részletezte Gyulai Arthur.  Megjegyezte: a program keretében a csíkszentdomokosi csapat Heuréka-díjban részesült, ezúton is gratulál az elért eredményhez. A Hargita Megye Tanácsa által létrehozott Heuréka-díjjal fiatalokat jutalmaznak innovatív ötleteik megvalósításáért emlékeztetett a könyvtárigazgató.
– Ezt a programot újabb települések gyerekeinek bevonásával a következő években is szeret-nénk folytatni. A gyerekek elsajátíthatják a programozás alapjait, betekintést nyerhetnek okosházak vezérlésének a megtervezésébe, a szélerőmű működési elvébe stb., tehát készülünk a legközelebbi tudományos vásárra, hiszen érdeklődés van rá – mutatott rá a program jelentőségére Gyulai Arthur.
Ugyanakkor úgy vélte: nagyobb figyelem járna a községi könyvtáraknak, illetve bizonyos községi könyvtárak nagyobb támogatást is kellene kapjanak. Ugyanis vannak olyan könyvtárak, ahol 5-10 éve nem történt könyvbeszerzés, és ez hatalmas hátrány egy könyvtár életében. 
– Az olvasó számára mindig meg kell teremteni a legújabb kiadványokhoz való hozzáférés lehetőségét, és ehhez folyamatos állománybővítésre van szükség. 2015-ben ebből az elgondolás-ból létrehoztunk egy programot, ennek mentén kínálatunk frissítése céljából fél évre kölcsönzünk új kiadványokat a települési könyvtáraknak. Ezt a tevékenységet kellene erősíteni a jövőben – fejtette ki az igazgató. 

A program változatlan
A könyvtár működési programja továbbra is változatlan, vagyis a márciusi óvintézkedések bevezetése továbbra is érvényben vannak, bár Gyulai Arthur hozzátette: bízik abban, hogy lassan enyhül a vírus, és visszatér minden a normális kerékvágásba.
– Remélem, minél előbb beengedhetjük az olvasókat a könyvespolcok közé, hogy tetszésük szerint válogathassanak a könyvek közül. A bejáratott programokat mindenképpen szeretnénk folytatni, annak ellenére, hogy a 2020-as év rendhagyónak bizonyult, és számos vendégelőadó le kellett mondja az előadását, mert egyszerűen nem tudott ideutazni – mondta. Hozzáfűzte: szeretné, ha a korlátozások enyhítésével párhuzamosan az előadások könyvbemutatók vagy az olvasókörök újra beindulhatnának, mert hiányoznak a könyvtár életéből, ahogy a felolvasómaraton is.
– Bízom benne, hogy hamarosan teljes mellbedobással üzemelhetünk és megnyithatjuk az ol-vasótermeket is. Addig is fontos megjegyeznem, hogy 20 százalékkal nőtt a weboldalunk és online katalógusunk látogatottságának az aránya. Az olvasók száma véleményem szerint konstans, de úgy gondolom, hogy az elkövetkezőkben a kínálatunk bővülésével még inkább duzzadni fog – adott hangot derűlátásának Gyulai Arthur. 

Az állomány bővítése 
Hozzáfűzte: folyamatosan dol­goznak a meglévő állomány bővítésén. Az igazgató elmondása szerint jelen pillanatban a könyvtári állomány 190 376 dokumentumból áll, köztük CD-k, DVD-k, folyóiratok, könyvek és egyéb dokumentumok. Az olvasók élhetnek az úgynevezett „kívánságlista” lehetőségével.
– Hogyha valaki egy bizonyos könyvet keres, de nem találja meg, akkor erre a listára fel lehet jegyezni a „kívánságot”, és a könyvtár igyekszik beszerezni azt valamilyen formában, vásárlás, vagy akár könyvtárközi kölcsönzés lehetősége útján. Az elmúlt évben 5447 dokumentummal bővült a könyvtári állomány. Ennyit sikerült beszereznünk vásárlás, adományok és különböző programok, pályázatok keretében. Többségében persze vásárlás útján szereztük be a könyveket, Hargita Megye Tanácsának támogatásával, amelyek folyamatosan kerülnek ki a könyvtári polcokra, külön tesszük az újdonságokat – hívta fel az olvasók figyelmét a szolgáltatásra. Mint részletezte: a járványtól függetlenül egyre inkább az online világ irányába tolódik el a világ, a könyvtár is igyekszik erőfeszítéseket tenni a felzárkózáshoz.
 – Tavasszal nagyobb erőbedobással kezdtünk bele a digitalizálásba. 2020-ban Hargita Megye Tanácsának támogatásával sikerült vásárolnunk egy még nagyobb teljesítményre képes szkennert, ezzel is könnyítve és gyorsítva a munkát. Talán ezt az irányt erőteljesebben képviselem a korábbiakhoz képest. Az információs technikai eszközök fejlesztésére is próbálok egyre inkább hangsúlyt helyezni, a számítógépek korszerűsítésére, ezek mind hozzájárulnak a  színvonalas könyvtári szolgáltatások  működtetéséhez – mondta Gyulai Arthur. 

Jövőbeli tervek 
Még elmondta: idén meg szeretnék tartani a felolvasómaratont, egy új interkulturális előadássorozatot indítanának, ahol más országokból érkező fiatalok osztják meg kultúrájuk érdekességeit a helybéli érdeklődőkkel. A régiek mellett sok új programmal készülnek. Az igazgató ugyanakkor a virtuális teret sem hanyagolná el.
– Vannak olyan elképzeléseim, hogy az online térben megyénk egy-egy településének neveze-tességeit, természeti kincseit, fürdőit „fel lehetne keresni”, például virtuálisvalóság-szemüvegek használatával. Továbbá a könyvtár mellett működő Pro Libris Egyesület ráerősítésével pályázatokat nyertünk, így sikerült egy 3D-nyomtatót, egy korszerű hordozható számítógépet vásárolnunk, illetve korábban interaktív táblát is. Utóbbi üzembe helyezését a vírus egyelőre meghiúsította, de remélhetőleg sikerül újra élettel megtölteni a könyvtárat, és beindíthatjuk, hasznosíthatjuk a gépeket is. Hosszú távon szeretnénk minden községi és városi könyvtárat bevonni egy ötéves programba, melynek keretében a községekben fellelhető régi fotókat szeretnénk digitalizálni és elérhetővé tenni a világhálón Virtuális séták címen – avatott be a jövőbeli tervekbe Gyulai Arthur.
Hozzáfűzte: a térség kulturális intézményeivel remek kapcsolatot tartanak fenn, így többek között jó az együttműködés a színházzal, a megyében található összes könyvtárral, a megyei könyvtárakkal, a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületével, a szórványvidéken található könyvtárakkal, a Romániai Közkönyvtárak Országos Szövetségével, a Megyei Könyvtárak Szövetségével, valamint az anyaországi könyvtárak közül is számossal. 
– Ezenkívül együtt dolgozunk, gondolkodunk a megye kulturális központjaival is – tette hozzá Gyulai Arthur. 
 

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés