Szimbolikus térfoglalás

 

 

Nagy ideológiai változások, forradalmak vagy impériumváltások velejárója szokott lenni a szimbolikus térfoglalás. Az állatvilágot szemlélve tudhatjuk, hogy a kutya, s általában minden ragadozó szereti megjelölni az általa uralt, bírt teret, annak határait. Az ember, aki a teremtés koronájának hiszi és tudja magát, sem mentesül ettől a kényszertől: ha szagmintával nem is, de kultúrája jelenlétével mindenképpen szereti megjelölni a helyet, amelyet a magáénak tud, hisz vagy vél. Gondoljunk csak arra, hogy 1920 után, azaz a román adminisztráció erdélyi berendezkedése után számos helyen a magyar történelmi személyiségek nevét viselő utcákat, tereket román történelmi személyiségek nevére cserélték, a majd minden valamirevaló városban létező Hungária szállók neve többnyire Daciára változott, s a magyar történelmi múlttal szoros összefüggésben álló szobrokat bedeszkázták, lebontották. Az aradi Szabadság-szobor sorsa végül is szerencsésnek mondható, minden darabja megmaradt az aradi vár árkában, s egy kedvező történelmi pillanatban sikerült újraállítani – s a siker akkor is siker, ha nem az eredeti helyén áll a kompozíció, s nem egyedül uralja a teret, hanem a román történelmi dicsőséget hirdető köztéri alkotással együtt. A marosvásárhelyi Kossuth-szobor, Köllő Miklós alkotása már nem volt annyira szerencsés, mint Zala György aradi műve: beolvasztották, bronzából később sasfigurákat öntöttek, amelyekkel román katonai emlékműveket díszítettek. Az összetört talapzatot a Maros gát alatti részébe dobták, ahol alacsony vízálláskor még a 20. század végén is látható volt. Húsz évvel ezelőtt Sántha Csaba szobrászművész és öntőmester elkészítette a szobor pontos mását, s az ma Csomafalva főterén magasodik. De a szimbolikus térfoglalás része a székely zászló és általában a székely szimbólumok körüli, immár jogi útra terelt harc; akárcsak a jogi úton dúló többi csatározás a Városháza és Községháza feliratok kapcsán; vagy a kétnyelvű helységnévtáblák és utcanévtáblák kérdésében. De ennek a szimbolikus térfoglalásnak a része a többnyire városaink központi részében elhelyezkedő egyházi iskoláink – lásd Sepsiszentgyörgy és Marosvásárhely – tulajdonjogának kérdése, akárcsak az erdélyi arisztokrácia kastélyai és a fenntartó birtokok, főként erdőségek visszaszolgáltatásának kérdése. A tulajdonlás kérdésének része a történelmi jogot megalapozó ki volt itt előbb kérdés és a rá adott válaszok sokasága. De nagyjából ez áll a ma az Amerikai Egyesült Államokban zajló, az utóbbi évtizedekben szinte példátlan eseménysorozat mögött, s ennek tudható be a török államfő minapi rendelete is, amely alapján mecsetté alakítják az 1934 óta múzeumként működő isztambuli Hagia Szofia székesegyházat. A keleti kereszténység számára az a székesegyház volt a legfontosabb, ezért viselte a Megalé Ekklészia – latinul Ecclesia Magna – nevet. A keleti egyházak vezetői egyet nem értésüknek adtak hangot, tegnap délben pedig a nyugati egyház feje, Ferenc pápa mélységes fájdalmát fejezte ki a bazilika mecsetté nyilvánítása miatt. Holott 1453-tól 1934-ig dzsámiként működött, a török hódítók így jelölték meg a keleti kereszténység legjelentősebb templomát. Bizonyára nagy ideológiai változások korát éljük, ennek tudható be a jelenleg felerősödő szimbolikus térfoglalás. Ebben a harcban pedig az a legfontosabb, hogy ragaszkodjunk a sajátunkhoz, ne önként mondjunk le a mienkről…

Hirdetés

Hirdetés